Oldalak

2009. július 21., kedd

Ki és milyen jogon ítélkezhet olyan felett akit nem ismer??

Nem nagyon akartam a blogba írogatni,de úgy érzem a dolgok történése miatt kénytelen vagyok hiszen nem hallgatják meg az embert,de ítélkeznek felette ismeretlenül és pálcát törnek felette.Mikor már azt hinné az ember a vihar elmúlik felette és békében boldogan élhet akkor mindig akad valaki aki próbálja a másik embert úgy beállítani,hogy ő maga a SÁTÁN a gonosz és a szekta tagja és még ki tudja miket gondolnak róla úgy,hogy nem is ismerik.Kedves Adél rokonai szeretném közölni a dolgokat ha már vádaskodásra képesek viszont meghallgatni a másikat nem. Sok olyan dolgokat találtak velem kapcsolatban a neten ami engem rossz színben tüntet fel,de nem kell mindent elhinni amit az ember a neten olvas.Én is értek az internethez és én is tudok bárkiről szerkeszteni bármilyen oldalt és oda bármit írni a másikról,hogy más emberek csak ájuldozzanak rajta,hogy él ilyen ember a földön,de az még nem biztos,hogy igaz is,de van olyan szó,hogy ártatlanság vélelme.Gondolom ezt nem kell ecsetelnem és részleteznem mit is takar hiszen a családban van ügyvéd és ezt kimerítően tudja is ismertetni azokkal akikkel ezt szükséges ahogy a rágalmazás és a becsületsértés fogalmát is ami azt jelenti,hogy ha én valakit olyan dologgal vádolok meg vagy sértem meg ami rágalmazás alapja vagy nem fedi a valóságot akkor az a minimum,hogy bocsánatot kérek az illetőtől.Most leírók ide mindent, hogy végre képben legyen mindenki azzal miket terjesztenek vagy mondanak rólam vagy miket is beszélnek vagy mondogatnak a rokonok a hátam mögött és ezzel bántva Adélt és a családját minden alap nélkül.
1. ÁLLÍTÁS: 14 éves kislányokat rontok meg és rontottam meg.
IGAZSÁG: Soha életemben nem volt kapcsolatom 14 év alatti lánnyal sem kapcsolat sem pedig szexuális téren és soha nem is lesz. Ismeretségi körben van olyan lány aki 14 év körüli,de azok barátok és ismerösök kategóriában vannak és őket sem én kerestem meg hanem a lakókörnyezetemből ismerösök gyermekei akik barátkoznak velem,de a barátságot és az ismeretséget szerintem nem korban mérik.Az aki azt mondja nem ismer a szomszéd házából kissebb gyermeket vagy gyereket az hazudik hiszen mindenkinek van olyan ismeröse szerintem az ilyet rólam állítónak is és nem lennék álszent és soha nem is voltam az.
2.ÁLLÍTÁS: 14 év alatti kislányoknak mutogattam magam meztelenül kamerán keresztül.
IGAZSÁG: Soha nem mutattam magam egy 14 év alatti lánynak sem magamat meztelenül.Egyszer egy lánnyal valóban követtem el kamerán keresztül dolgokat,de ő 18 éves is elmúlt és ő szintén mutogatta magát kamerán keresztül meztelen,de mégis engem ítélnek el miatta nem pedig őt.Tudja mindenki,hogy minden dologhoz 2 ember kell és ha valaki venné a fáradságot és megnézné részletesen a lejárató oldalt amit ez a lány csinált bosszúból és elolvasná a beszélgetést kitünne neki,hogy a kamerás dolgot ami megtörtént sajnos azt nem én ajánlottam fel vagy akartam hanem az illető lány én meg hülye fejemmel belementem. Ebben nem hiszem,hogy bármi elítélendő lenne hiszen az interneten ennél sokkal durvább dolgokat művelnek emberek. Ez a lány azt a lejárató oldalt rólam azért csinálta,mert összevesztem vele nagyon csúnyán más dologból kifolyólag és bosszúból átvert rögzített dolgokat amiből összevágva csinált egy lejárató oldalt. Mindenki csak ezzel az egy oldallal tud takarózni semmi mással és ez is egyetlen egyszer történt meg és egyetlen egy lánnyal volt az egész igaz ő különböző neveken: Roxy,Zsuzsa és Ildi neveken is reklámozza a dolgokat,hogy olyan színben tüntesse fel a dolgokat,mint ha több személlyel is tettem volna ilyet,de ez a 3 személy 1 és ugyan az a egy lány akivel összevesztem és ő ezt bosszúből csinálta. Csináltak a nevemben és más oldalakról leszedve képeimet valótlan MYVIP és IWIW oldalt is és oda is írógattak hazugságokat a lejáratásomra,de én nem mások véleménye alapján ítélkezem. Senki ne higyje magát Istennek vagy Jézusnak,hogy ő ítélkezhet más felett hiszen minden emberben vannak bűnök és én is tudok sok mindent a családról ki mit és hogyan is csinált vagy él,de én ezt nem reklámozom vagy olvasom a fejére vagy a családtagjai fejére ahogy azt nálam teszik,hogy az általam szeretett személyeket próbálják bántani a valótlan alapokon alapuló mende-mondák miatt. A kamerás dolog valóban megtörtént amit szégyenlek,hogy megtettem és visszaéltek vele,de már nem tudom visszacsinálni és mindenkinek jár egy új esély ha megbotlik. Mióta Adéllal vagyok semmilyen dolgot nem tettem még csak hasonlót sem és nem is fogok!!!!
3. ÁLLÍTÁS: Én csak élősködök Adélon és majd elmegyek és itt hagyom a számlákat nekik fizetni.
IGAZSÁG: Soha nem élősködtem és soha nem is fogok senkin hiszen mindig is inkább én segítettem másokon és nem fordítva. Adéllal közös bankszámlánk van és a pénzünk ott van fent rajta amivel Adél bármikor szabadon rendelkezhet sőt ha nekem valami bajom esik ő az örökösöm is így minden hagyatéki tárgyalás és más herce-hurca nélkül minden pénzem az ővé a számláról. Ami a számlákat illeti minden számlát fizetek ami velem vagy Adéllal kapcsolatos így közlöm mindenkivel amit a család is igazolhat,hogy a telefonszámlákat maga Adél fizette be a postán és nem a család pénzéből hanem a mi közös számlánkról származó pénzből és minden más költséget is fizetek. Mikor ide költöztem Adél és családja kérésére akkor Adél huga ajándékba minden elvárás nélkül egy DVD lejátszót kapott ajándékba és még sok-sok mást.Ilyenkor hol voltak a kedves rokonok akik engem szólnak le????Én soha nem szólok le senkit mindenki úgy éli az életét ahogy és akivel akarja.Van erre egy ősi mondás: Ki milyen rózsát szakít olyat szagol. Mi egymást választottuk Adéllal és mi nekünk így jó és nem ártunk senkinek. Szeretném ha ezt elfogadná mindenki és nem riogatná a másikat,hogy szekta tagja vagyok stb.....Az a kedves rokon aki meg van keresztelve és hisz a bibliában az mind szektás???Nem hiszem. Soha nem voltam és nem is vagyok semmilyen szekta tagja attól,hogy más zenét hallgatok és nem a magyar nótát vagy a jó ebédhez szól a nótát és,mert másképp öltözködöm,mint az átlag. Attól,hogy másképp öltözöm még lehetek kultúrált diplomás ember és hiába öltözöm öltönybe ha belül meg egy semmi vagyok. Én így érzem jól magam és Adél is ilyen és nekünk így jó.
4. ÁLLÍTÁS: Több nővel is van kapcsolatom Adélon kivül és mindenkit csak arra használok és nem vagyok független.
IGAZSÁG: Adélon kivül más nővel nincs kapcsolatom a barátságon kivül. Az valóban igaz,hogy nem vagyok független hiszen van egy törvényes feleségem akivel válófélben vagyunk és ebből a házasságomból van egy 2 és fél éves kislányom. Szóval tudja mindenki nem egy fiatalt oltogatnak vagy egy gyerekről mondogatnak rágalmakat és próbálják meg elócsárolni más előtt hanem komoly felnőtt ember vagyok egy kislány apukája vagyis édesapa vagyok csak úgy ahogy a sok hülyeséget és rágalmakat mondogatják a saját fiának vagy unokájának. Ha én valóban olyan dolgokat műveltem volna amikkel vádolnak vagy rágalmaznak mások akkor már régen a kislányomat elvették volna tőlem a hatóságok én pedig börtönben ülnék. De soha nem ártottam egy kislánynak sem és nem is fogok ennyire nem alacsonyítom le magam. Édesapa vagyok, válófélben lévő férj aki új kapcsolatba kezdett és most próbál boldogan élni. Mielőtt a fejemhez vágnák Adél mindenről mindent tudott az elejétől kezdve és semmi újat nem mondhatnak neki mivel mikor mi egymással kapcsolatba kerültünk mindent elmondtam neki velem kapcsolatban a rágalmazó oldaltól kezdve a büneimet mindent és ennek a tudatában döntött úgy Adél,hogy ő engem akar és velem érzi magát boldognak.
Hát ennyit a dolgokról!Megkérném a kedves rokonokat ismerösöket és barátokat,hogy ha van valami problémája velem kapcsolatban akkor legyen benne annyi gerinc,hogy leül vele szemben és meghallgatja a másik oldalt is vagy azt,hogy mi és hogyan is történt nem pedig csak hallomásból vagy egy rágalmazó oldal alapján ítélne meg.Én vállalom mindig amit elkövetek vagy elkövettem és nem futok el előle akkor ugyan ezt elvárom másoktól is,mint egy értelmes felnőtt családos ember. Ha valakinek kérdése van írja le nyugodtan és megfogok neki válaszolni rá és akkor nem kell pletykákra alapozni,mert ő is kellemetlenül érezné magát az én helyemben ha róla készül lejárató oldal és neki kellene magyarázkodnia másoknak mi és miért is van és az alapján ítélné meg a környezete vagy a munkahelye. Ha nem hiszi el,hogy lehetséges ilyet csinálni bármikor bebizonyíthatom,hogy semmiből nem tart valakit megrágalmazni és lejáratni interneten keresztül még akkor is ha ártatlan vagy nem is úgy történtek a dolgok ahogy azt más állítja és akkor a saját bőrén megtapasztalhatja milyen az ha rágalom miatt vagy pletykák miatt a szájára veszi a város és a szerettei csak erről beszélnek.Szeretném mindenkivel közölni,hogy amiket terjesztenek vagy mondanak rólam a családban azzal nem nekem ártanak vagy tesznek rosszat hanem Adélnak és az ő családjának (apujának,anyujának,hugának) ráadásul ártatlanul hiszen mindent tudnak és minden el lett nekik mondva és ne higyje azt senki,hogy most a múltamban kutatva olyan infóhoz jutott,mint ha feltalálta volna a spanyol viaszt,mert semmi olyat nem mondhat amit már én magam a családnak el nem mondtam mielőtt Adéllal összekerültem volna. A korral pedig szeretném ha szintén nem foglalkoznának hiszen ha jól tudom a családban másnál is van olyan korkülönbség,mint nálam és Adélnál és ott ez még sem gond csak Adélnál és ez nagyon érdekes. Tudatom mindenkivel,hogy a boldogságot és a szeretetet vagy a szerelmet soha nem korban mérték.Példa rá a híres író Faludy Györgynek 92 évesen volt 28 éves felesége. Akkor köztem és Adél között az életkor különbség nem olyan vészes. Nem hiszem,hogy a családnak az lenne a jobb ha korabeli fiúval lenne aki csak "arra" használná őt aztán lépne tovább más lányhoz vagy éppen ütné-verné őt ahogy már egy másik kapcsolata ezt megtette vele hiszen nem egyszer verte és tépte meg Adélt. Én soha egyetlen kapcsolatomban sem emeltem kezet a szeretteimre még akkor sem amikor megérdemelte volna. Összegezve a leírtakat nem élősködöm meg van a magam pénze és minden más dolgom amire szükségem van és nem kényszerből vagy pedig kihasználásból vagyok Adéllal és minden költségemet magam fizetem így soha nem fogok nekik kárt okozni semmiben örömet és hasznot annál többet és nem vagyok rossz ember vagy közveszélyes bünöző még ha követtem is el hibákat az életemben (kamerás dolog) mindent megbántam és mindent elmondtam azoknak akiknek tudnia kellett róla és meggyóntam a bünőmet. Ha Isten megbocsát és nem ítélkezik felettem másnak sincs joga hozzá!!Van egy olyan mondás: Az Úr nevét szádra hiába ne vedd!!!Aki mást megítél és pálcát tör ismeretlenül felette és elítéli az Úr majd megbünteti helyettem hiszen én nem vagyok Isten vagy mindenható,mint ahogy azt egyesek hiszik magukról én csak egy egyszerű hétköznapi ember egy kislány apukája, Adél szerelme vagyok ahogy ő meg az én ÉLETEM boldogsága.

22 megjegyzés:

  1. hát nem éppen őszinte ez a bejegyzés, mégpedig azért nem Zsolti, mert este én is rékérdeztem ezekre és akkor nagyon de nagyon nme ezt mondatad. mikor megkérdeztem h miért 13-14 éveskeet veztkőzetesz te arra azt mondtad h a koruknál sokkal érettebbek, és h ők akarták.. a másik meg h az egyik bnőmet is felvetted és a köszönés után kb. már mondtad h szeretnéd h vetkőzzön a kamon.. szal.. ne állíts valótlant. amugy zsolti érthető az adél családjának az aggodlma, mert te 2 tali után már költöztél is oda..érted..ez szokatlan..ennyi.
    csingostar

    VálaszTörlés
  2. ha nem lenne rá okuk akkor nem terjesztenék, nem hinnék és nem gondolnák ezeket a dolgokat. nem tudom felfogni hogy 35évesen hogy lehet egy félérett 18éves fejével gondolkodni.
    ennikek

    VálaszTörlés
  3. csatlakoznék az elöttem szólókhoz...az az oldal nincs összevágva ennyi, csak be kéne ismerni h csináltál ilyet.Ne mindig az Adéllal és a szüleivel takarózz, ők ugyis azt mondják amit te mondasz nekik mert ők ezt mind elhiszik.Diplomás ember?Bmit mondhatsz és vehetsz is...érdekes h egyik papíron 18 vagy másikon 35 éves.
    s.k

    VálaszTörlés
  4. csingostar!

    Meglepődve olvastam bejegyzésedet hiszen amiről mi beszéltünk az teljesen más volt és másképp!Azt valóban mondtam neked,hogy vannak olyan 14 éves lányok akik a koruknál idősebbnek néznek ki és ismerek olyat aki legalább 19 évesnek,de ebben nincs bűn.Ilyet sem mondtam neked,hogy ők akarták hanem azt mondtam,hogy volt olyanra példa,hogy lányok felkértek kamerázásra vagy ők akartak volna vetkőztetni,de egy szóval nem mondtam azt neked,hogy ezek mind megtörténtek.Te azt is mondtad nekem,hogy bizonyos dolgokról Adéltól tudsz holott ő nekem azt mondta ebből egy szó sem igaz,mert ő soha nem mondta azt neked,hogy nekem valaha is lett volna kapcsolatom vagy én lefeküdtem volna 14 éves lánnyal.Szóval csingostar ne költs ódákat vagy képzelj bele olyan dolgot is a beszélgetésünkbe ami nem történt meg vagy ha megtörtént akkor legalább úgy írd le ahogy mondtam is. Nem akarok magammal mindig diktafont vinni és felvenni a beszélgetéseket, mert valaki éppen fejből hasra ütve foszlányokból amire emlékszik írja a bejegyzését vagy amit éppen megértett belőle vagy felfogott.Elhiheted gyerekes apukaként másképp nézek dolgokat és látok,mint te azt 18 évesen és azt is elhihetede kicsit több élet tapasztalatom van az életről vagy arról mi hogyan is történt,mint neked hiszen nem voltál még akkor sehol amikor ezek a dolgok történtek és nem is ismertelek még téged.Ami a barátnődet illeti,hogy én kb.a köszönés után akartam,hogy vetközzőn kamon az kb.annyi valóság alapja van,mint,hogy nekem meg egy fiú haverom állítja,hogy te vetkőztél neki kamera előtt stb...Én tudom,hogy kiknek vetlőztem le ahogy azt is összesen hányszor tettem meg.Sőt mindenkivel akivel beszélek vagy beszéltem msn-en és történt vele bármi az el van mentve ugyan is minden beszélgetésemet mentem pont az ilyen félreértések és rágalmak végett.Ha bármelyik ilyen beszélgetésemet megnézi bárki láthatja,hogy az,hogy én valakivel a köszönés után vetkőzöst játszak ki van zárva,mert amíg nem láttam kivel is beszélek és nem képen hanem kamerán vagy élőben addig az illetővel nem kamerázok.Aki a lejárató oldalt csinálta rólam az is csak azért tudott velem ilyet "játszani",mert én is láttam őt kamerán ahogy ő is engem és ő is ugyan úgy vetközött le ahogy én csak úgye bár őt nem basztatják miatta és én nem voltam gerinctelen,hogy rögzítsem őt és én is feltegyem bárhova vagy csináljak belőle egy oldalt.Nem tudom a barátnőd miért állítja,hogy én a köszönés után leakartam volna vetkőztetni,de tegye szíve joga én tudom,hogy nem tettem ilyet és nem is történt meg így nem is foglalkozom vele.Leírtam mindent a dolgokról és ezzel az egésszel kapcsolatban és engem olyan ítéljen csak meg aki még soha semmiben nem hibázott!! Ilyen ember pedig nincs és nem is létezik még te sem vagy ilyen ha ilyennek mondja magát valaki az álszent én pedig nem vagyok az ha valamit tettem azt elismerem,de azt amit más mondd és nem történt meg azt nem fogom elismerni.

    VálaszTörlés
  5. ennikek én most azt terjeszteném rólad,hogy lopásból élsz és ezt és ezt az ismeröst már kiraboltad és csinálok rólad egy lejárató oldalt. Attól te most tényleg tolvaj és rabló lettél??Minden személy azt mondja tolvaj vagy és rabló,mert nem ismer pedig nem vagy az.Neked nem lenne szar???Szeretnél mondjuk egy munkát régóta és megpályázod az állást,de egy rosszakarod megtudja mit akarsz és küld egy e-mailt vagy levelet a jövendőbeli fönőködnek ne vegyen fel,mert már lopsz meg bünöző vagy stb..és nem vesznek fel miatta holott nem követtél el semmit csak a rosszakarod ilyen kedves hozzád.Hát ennyit erről soha ne mások mondása vagy írása alapján ítélj meg valakit akit nem is ismersz. Hidd el rólad is terjedne a hír gyorsan minden ok nélkül ha valaki azt akarná ehhez nem kell sok minden elég rá az internet a neved vagy beceneved pár fénykép rólad és már kész is lehet a lejárató oldal. Ennyi az egész!Aki meg ilyen alapján ítél meg másokat azokat csak sajnálni tudom és kívánni nekik,hogy ők is legyenek egyszer ilyen helyzetben és legyen egy rossz akaró a környezetében aki csak kibaszásból ilyet csinál vele.Amíg nem érzi át valaki milyen ez az egész addig úgy is csak mondja a magáét!Benne kell élni nem pedig írógatni biztos van alapja stb.....Akkor is azt írnád,hogy van alapja és persze igen tolvaj vagyok stb...ha rólad menne ilyen hír a neten???Nem hiszem....

    VálaszTörlés
  6. s.k

    Látom nagyon nem mered magad vállalni,mert ha vállalnád talán tudni lehetne honnan is veszel ilyen baromságot amit leírsz.Annyi biztos,hogy olvasni nem tudsz vagy értelmezési korlátaid vannak ugyan is senki egy szóval nem állította azt,hogy nem igaz az,hogy valakivel kamerán tettem ilyet vagy,hogy nem kameráztam volna hiszen épp azt írtam le,hogy igen megtettem a dolgot és már megbántam,de már nem tudom visszacsinálni,de ha megnézed a lányt aki feltette a nevében is ott van zsuzska90 és a lány 18 éves elmúlt és nem kislánnyal kameráztam és két nagykorú meg tudtommal azt tesz amit akar és mindenhez két ember kell.Nálunk a lány írta tegyem meg én meg megtettem és kibasztak velem ez történt attól még nem lettem rossz ember.Felmész a chatre sokkal durvább emberkék vannak ott fent teljes meztelen képekkel miközben 7-8 éves kislányokra vadásznak meg tényleges kislányokra.Nem takaróztam sem Adéllal sem pedig a szüleivel csak mondjuk ők talán már megismertek szemtől-szembe milyen ember vagyok és nem a 123.-dik senki véleménye alapján ítélnek meg embert.Elhiheted ha annyira rossz lennék,mint ahogy azt te bepróbálod állítani már régen nem engednék,hogy a lányuk közelében legyek. Te szerintem még nagyon fiatal vagy és fogalmad sincs dolgokról agy arról a szülő mit is tesz meg a gyerekéért.Adél szülei Adélnak jót akarnak és ha én rossz lennék nem engednének a közelébe sem.Én is apa vagyok és nekem is kislányom van és ha valakinek csak annyi bűne lenne ami nekem most van,de a lányom szereti őt és elérkezik az ideje megismerem a fiút és elmondja a dolgokat biztos vagyok benne nem fogok felette ítélkezni,mert megbotlott valamiben,de talpraállt. És engem csak az a egy dolog bánt,hogy olyanok írnak bejegyzést vagy oltanak engem akik semmivel sem jobbak nálam sőt van még nálam rosszabb is köztük hiszen amit ő tett az komolyabb dolog csak azt éppen titkolja és nem dicsekszik vele.Egy leírásoddal értek egyet bármit írhatsz és bármit vehetsz!Látod te magad is leírtad,hogy bármit lehet írni.Akkor miről is beszélünk??? Te más írása alapján írógatsz úgy,hogy nem is tudod mi történt vagy hogy történt vagy miért is történt.Ebből is látszik saját magad ellen is beszélsz hiszen bármit írhatsz akár azt is,hogy téged is megpróbáltalak levetkőztetni meg tele van a géped az én akt fotóimmal stb...Holott egy szó sem lenne igaz az egészből!Nem tudom honnan vetted,hogy az egyik papíron 18 éves vagyok a másikon meg 35 éves??Láttál te ilyen papírt??mert akkor kérlek mutasd már meg nekem is,mert én nem tudok ilyenről hiszen sem 18 éves nem vagyok sem pedig 35 éves így egyik sem talált. Legalább ha már vádolsz valamivel vagy mondasz valamit úgy,mint ha ismernél engem akkor legalább a valós koromat tudd!!!Minden papíromról és az életkoromról és minden másról tudomása van Adélnak és a szüleinek is hiszen nincsenek titkaim Adél előtt.Sok olyan dolgot tud Adél velem kapcsolatban amit érdekes módon még senki nem nyomozott ki velem kapcsolatban és soha nem is tudná kinyomozni és ha nem mondtam volna el neki ő soha nem is szerzett volna róla tudomást,de én elmondtam és ezután is mindenben őszinte leszek hozzá. Kérem csak olyanok írjanak bejegyzést akik tudnak valami olyan új dolgot mondani velem kapcsolatban amit én Adélnak vagy a szüleinek nem mondtam volna el.Nem hiszem, hogy tudna bárki is ilyet írni,mert ilyen dolog nincs!!!

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!

    Nem ismerlek egyikőtöket sem,csak nyomon követem Adél blogját. Hogy tisztában legyek mindennel és értsem, kérlek mondjátok meg hány évesek vagytok. Adél 18, úgy olvastam. És te Emoboyocska?
    Üdv Barbika :)

    VálaszTörlés
  8. oksi. :D hagyjuk inkább Zsolt. a ti életetek nekem nincs beleszólásom, de az tény h nekem mást mondtál ennyi. és én itt befejeztem. Adél neked meg cak anniyt h msn-en mondtad h egy 14 éves volt nője hvíogatja meg ír neki sms-t. szal ne h már ugy álltsátok be h én találtam ki! mnd1. :) :)
    csingostar

    VálaszTörlés
  9. Nem azért de te milyen jogon kezded el osztani itt a barátnömet??:-O Ki a faszom vagy te h ezt meg tedd?? Figyi ezt te mind saját magadnak köszönheted h ilyenek keringenek rólad .....
    Úgy hogy sztem jó lesz ha csöndbe maradsz és nem másokat osztogadsz itt ennyii mivel erre szokták mondani h az igazság néha fáj...... Tudom sajnálni .... Van ilyen ezzel együtt kell élni h minden embernek vannak hibái amin nem tud változtatni ennyii de ezt mindenki tudja hidd el még ha nincs akkora élet "tapasztalata" mint amivel te itt dobálozol .... Azért mert te 20 valahány évvel idösebb vagy nélunk és??? kit érdekel semmivel sem vagy különbb BAZD MEG mert ha ez így lenne akkor nem vennéd fel mert kit érdekel azt mond mineki amit akar és azt hisz mindenki amit akar ennyiiiii ..... rossz akarok mindig lesznek sajnos és ezen sem tudsz változtani... Ennyiii .... És kurvára örülnék ha Békén hagynád a Csillát de kurva gyorsan és ne hazugozd le azért mert te nem vagy képes fel vállani magad ennyii talán nem kéne annyit kamuzniiii..............Ez a véleményem rólad h egy SZAR ALAK VAGY itt menetegetőzől pff

    VálaszTörlés
  10. mind1 hagyjuk ezt itt abba. hiba volt beleszólni ebbe mert a ti dolgotok, de zsolt ne érezd magad többnek nálunk.
    neked meg köszi h kiállssz melelttem, de ez nem veszekedés..csak véleménynyilvánítás :P :)
    csingostar

    VálaszTörlés
  11. Kedves névtelen.
    Nem tudom pontossan ki vagy de van egy tippem.

    Senki sem akarja Csillát hazugnak beállítani elhiheted.Igen mondtam neki,hogy volt Zsoltinak egy 14 éves barátnője.Az a kapcsolat megmaradt netes szerelemnek nem is történt köztük semmi olyan....

    Abban igazad van,hogy nem kell mással foglakozni de egy bizonyos szint után idegesítő ha az embert folyamatban baszogatják...

    Az is igaz,hogy ha nem kamozott volna akkor nem lenne mibe belekötni.

    De nem értem miért kell valakit ilyen jelzőkkel illetni.Én is szídhatnám a Hornyákot orrba-szájba mégsem teszem pedig ha valaki akkor ő tényleg osztott valakit.Nem hinném,hogy CSillát osztotta volna de ha igen akkor bocsánatot kérek én helyette is.

    VálaszTörlés
  12. adél én sem haragszom rátok ne h félreérts. de a zsolt nekem ezt mondta. hagyjuk ezt abba itt és most láccik h szereted, legyetek együtt és ne törödjetek a külsősökkel. ennyi :)

    VálaszTörlés
  13. csingostar voltam

    VálaszTörlés
  14. csingostar!

    Köszönöm a kedves írásodat és megfogadom amit írtál és nem foglalkozom a dolgokkal csak azzal,hogy adél boldog legyen.Ami a barátodat illeti félre értett valamit,mert nem mondtam azt,hogy hazug vagy hanem azt mondtam,hogy valamit amit Adél írt neked msn-en vagy mondott azt félre értelmezted és a mondandómból sem úgy vetted ki a dolgokat ahogy én azt értettem vagy mondtam,de semmi rossz szándék nem volt benne és ha így tünt akkor bocsánatot kérek tőled hiszen nagyon jó volt veled beszélgetni és tisztellek is téged hiszen te szemtől szembe megkérdezted a dolgokat és megbeszélgettük amit lehetett mindenféle vita vagy veszekedés nélkül és mindig is tiszteltem azokat az embereket akikben van gerinc és ha gondja van valakivel akkor nem hazugságokat terjesztve árt neki hanem megkérdezi tőle most mi és hogyan is van!Te ezt tetted nyíltan őszintén megkérdeztél dolgokat nem pedig lejárató oldallal próbáltál meg engem lehetetlen helyzetbe hozni! Nagyon sajnálom,hogy az én bántásommal Adél álmai és vágyai omlottak ismét össze hiszen az én rágalmaimmal való foglalkozással nem engem bántanak,mert ahogy a barátod is írta nem mentegetőzöm hanem nem foglalkozom vele és kész hanem Adél a történtek miatt befejezi a blog írását pedig én is örömmel olvasgattam miket is ír bele és nem én diktálgatom neki vagy diktálgattam miket is írjon bele hanem azt írta mindig le amit gondol vagy érez még ha ez túl élethűre is sikeredett tőle ami másokban megbotránkozást váltott ki. Most örülhetnek ha Adél nem ír többet és Adél bántásával ártanak nekem a legtöbbet nem pedig a rólam terjesztett pletykákkal vagy régi dolgokkal. Mi igazán szeretjük egymást Adéllal és soha nem ártanék neki semmiben sőt amiben csak lehet támogatom és segítem. Ami a 14 éves lányt illeti azzal meg az a helyzet amit Adél írt neked msn-en,hogy van egy 14 éves múlt ceglédi lány aki szerelmes belém a mai napig sőt mindig azzal hívogat fel vagy írógat üzenetet,hogy ő 5 év múlva a feleségem szeretne lenni meg a szüzességét nekem akarja adni vagy senkinek,de soha semmilyen más dolog nem történt vele és nem nyúltam hozzá egy újjal sem soha és nem is fogok.Azért meg nem vagyok rossz ember,mert fiatal lányok rajonganak értem vagy járni akarnak velem esetleg szexuális kapcsolatot. Ennyi erővel minden sztár vagy énekes akiért rajong egy tini lány vagy leakarna vele feküdni az rossz ember és lehet róluk lejárató oldalt csinálni és bántani. Nem vagyok szent,de nem vagyok rossz és gonosz sem akitől óvni kellene Adélt. Ezzel én is lezárom ezt a fejezetet és ha adél nem ír többet ide én sem írók többet semmit és nem is fogok reagálni sem bejegyzésekre sem majd talán csak akkor ha Adél ezt kifejezetten így akarja.Még egy fontos dolgot közölnöm kell itt mindenkivel aki olvassa még mielőtt valamit félre értene. nem mentegetőzésből írtam azt amit írtam hanem azért,mert Adél szülei kértek meg engem rá,hogy írjam le mit és hogyan is gondolok a rokonok és ismerösők részére ugyan is telefonon szerettem volna rendezni és tisztázni a dolgokat,de sajnos erre nem kaptam lehetőséget tőlük hanem: NEKÜNK NINCS MIRŐL BESZÉLNÜNK AZT HISZEM jelzővel letették a telefont. Hát ezért írtam le mindent amit itt olvashattatok különben nem írtam volna mivel nem foglalkozom már mások dolgaival ki és mit hisz vagy gondol rólam. Üdv mindenkinek és mindent köszönök neked csingostar: eMoBoYoCska alias Zsolti

    VálaszTörlés
  15. Zsolt! én sem haargszom rád it nem arról van szó. megfélreértés ne essék én nem akarkak titket szétszedni! csak érted tényleg nem egy hétköznapi dolgog a ti akapcsoltatotk hiszen egyből ideköltözél. és nem rosszat akartam én ezzel, csak kiváncsi vagyok/volatm h ki is vagy te. és sajnos semmi jó dolgot nem találtam. de figyu abban igazad van h nem lehet mindenet elhinni, ezért is mododm h ne törődjetek semmivel ha ennire szeretiketek egymást akkor nincs miről beszélnünk :) de sztem ne hagyja abba a blog írását az adél..semmi értelme. mert nem bántnai akartalak én titketek bazz, csak elmondtam a véleményem őszintén. sajnálom ha ezel megbántottalak tiktketk, d ez van már megtörtént.
    csingoszart

    VálaszTörlés
  16. Zsolt!
    Amit írtál a 14 éves ceglédi lánnyal kapcsolatba az nem igaz. Te mondtad neki, hogy várjon amíg 18 éves lesz és akkor elveszed őt feleségül. Az üzeneteket pedig azért írja, mert azt hazudod a mai napig neki, hogy őt szereted (telefonban). Ezt vállald fel és közöld vele őszintén, hogy már nem szereted!
    Brenda

    VálaszTörlés
  17. Brenda!

    Nem tudom honnan veszed a dolgot amit leírsz, de egy biztos,hogy a feleségül veszlek 18 éves korodban dolgot nem én hanem a ceglédi lány mondta nekem vagy is nem mondta hanem írta először még pedig MSN-en,hogy várnék e rá 5 évet és akkor a feleségem lenne meg gyereket szeretne tőlem stb...és igazolni is tudom hiszen meg van minden MSN beszélgetésem és ezekről a dolgokról még akkor beszéltem vele mielőtt nem volt Adél nálam képben. Sem telefonon sem más módon nem hazudtam neki azt, hogy szeretem,mert amit mondtam neki az nem hazugság,de ahogy már nem egyszer kifejtettem itt a blogban is a szeretlek szónak több formája is létezik és számomra a szeretlek szó nem azt jelenti egyből,hogy megdöglök a szerelmedért címmel hiszen mindenkit lehet szeretni más módon is és nem kell félre értelmezni dolgokat.A ceglédi lány nagyon jól tudja,hogy 14 éves lánnyal nem kezdhetek kapcsolatot és ezt ő tudja a legjobban hiszen nem egy kellemetlen harcom volt miatta a környezetemben és az ő saját anyukájával is. Ő megértette a dolgokat és megbeszéltük akkor anno,hogy nem tudni mit hoz a jövő vagy a holnap,de most az életkora miatt olyan kapcsolat nem lehetne közöttünk az anyukája miatt sem amit ő szeretne vagy elvárna és arra mondta azt,hogy akkor majd 5 év múlva 18 évesen a feleségem lesz.Én akkor megmondtam neki,hogy nem vagyok jós és nem tudom mi lesz 5 év múlva és ha ő úgy gondolja 5 év múlva is,hogy engem akar akkor majd visszatérünk a dologra ha éppen egyedül leszek vagy nem élek kapcsolatban,de addig ezekről a dolgokról kár lenne elmélkedni vagy beszélni.Ezeket a dolgokat elmagyaráztam a Ceglédi lánynak is és megértette felfogta és nem hazudtam neki semmit és ezután sem áll szándékomban senkinek hazudni,mert nincs miért és az életemet nem befolyásolja.Vedd tudomásul a válaszom és megkérlek ne írj olyat amiről fogalmad sincs mi és hogyan vagy miért is történt köztem anno a ceglédi lánnyal.Ha a ceglédi lány akar tőlem valamit megtalál vagy ír üzenetet nekem esetleg felhív és megfogom vele beszélni,de már megtettem ezt nem egyszer.Utoljára 1,5 hete tudattam vele a dolgokat telefonon úgy,hogy a ceglédi lány mindennel kapcsolatosan képben van és nincs szó semmiben sem hazugságról!
    eMoBoYoCsKa

    VálaszTörlés
  18. Akkor bocsánatot kérek! Valamit tényleg félreértettem. Remélem azért nem haragszol és örülök, hogy Adél folytatja a blogot!
    Brenda

    VálaszTörlés
  19. Igen folytatom és örülök,hogy te is olvasod kedves Brenda.

    VálaszTörlés
  20. Heló!
    Követem a blogot és az az érdekes, hogy rajtatok kívül, szinte mindenki mást gondol.
    Szerintem
    - ha annyit tudnál az életről, akkor egy-két MSN-ezés után nem költöznél egy 18 éves lányhoz...
    - honnan van pénzed,egyáltalán dolgozol...?

    VálaszTörlés
  21. Helló Névtelen!

    Nem mindenki gondol mást csak az olyanok akik sem engem sem pedig Adélt nem ismerik csak osztani próbálják az észt mint ha olyan nagy élet tapasztalattal rendelkeznének holott ők még tervben sem voltak akkor amikor én már éltem és az iskolapadot koptattam sőt többekkel szemben meg már az iskolámat is befejeztem mire ő megszületett. Látom nem tudsz te sem semmit csak írógatsz.Honnan a fenéből veszed,hogy egy-két MSN-ezés után költöztem Adélhoz??Elárulom neked nem én akartam Adélhoz költözni hanem ő akarta,hogy költözzek hozzá szóval ne engem ítélj meg olyanért amit nem én akartam és még csak az ötletét sem én vetettem fel ez az egyik.A másik,hogy Adélhoz való költözés nem egy-két MSN után történt hanem 5 hónapos szerelmi kapcsolat után az ő kérésére. Az hogy honnan van pénzem vagy mivel is foglalkozom nem tartozik sem rád sem másra főleg nem ismeretlen emberekre. Ki vagy te,hogy elszámoltatsz mit dolgozom vagy miből élek???Adél szülője??Nem hiszem mivel őket ismerem és ők ilyeneket nem kérdeznének.Az én szülőm?? Azt sem hiszem mivel ők nem foglalkoznak a blogokkal vagy az életem ilyen részével.Szóval senkink nem vagy amiért bármilyen elszámolással is tartoznák neked én vagy Adél,de megnyugtatlak nem élősködöm senkin és nekem olyan van ami neked nincs és azt én vezetem mivel az én tulajdonom a többi meg az én dolgom!

    VálaszTörlés
  22. Kedves névtelen.

    Először is legközelebb valami aláírásnak nagyon örülnék:)

    Nem néhány msn beszélgetésről volt szó hanem január elején kezdődtek el ezek a beszélgetések és júniusban történt az összeköltözés. Azt hiszem ez nem kevés idő ugyanis a mai világban a fiatalok pár óra után gyereket csinálnak meg hasonlók.Szóval nem hiszem,hogy a mi összeköltözésünk lenne a legnagyobb probléma.

    Zsolti dolgozik és ha figyeled a blogomat akkor meg lehet benne találni,hogy mi is a munkája.

    Adél alias AngelEmoStar

    VálaszTörlés

Szia:)

Minden véleményre kíváncsi vagyok és elfogadom de a mások felé irányuló minimális tiszteletet elvárom!

Kérlek hagyj magad után legalább egy becenevet,hogy tudjam ki voltál.

Köszönöm,AES