Oldalak

2009. július 29., szerda

Ezt sem hittem volna

Reggel 6-kor kelni nem egy leányálom.Főleg,hogy hajnali fél 5-kor kerültem ágyba:S Nem voltam túl fitt.

Még csomó cuccot kellett összepakolnom,az idő rohant,nekem meg 7:20-ra lent kellett lennem a busznál.Nem kicsi volt a kapkodás.

Amikor elindultam Zsolti még aludt szóval nem is igazán tudtam tőle elköszönni :(

Megígértem neki,hogy majd írok neki sms-t,ha odaértem a buszhoz,ha a buszon vagyok,ha a strandra érek....szóval a fontosabb momentumokról:D

A buszmegállóban csak egy kicsit ücsörögtem egyedül(addig is fényképeztem magamat xd) a Zsófi hamar megérkezett.

Szépen elbuszozgattunk Harkányig ahol vártuk Babettet és Melindát.

Időközbe írtam üzit Zsoltinak és kerestem is nem is egyszer és mivel többszöri próbálkozásra sem vette föl kicsit elnapoltam a hívásokat.

Voltunk a medencében és utána elmentünk lángosozni majd a kabinba. Megnéztem,hogy keresett e Zsolti de nem.Próbáltam hívni megint de nem vette fel ezért felhívtam a vezetékest és mondták,hogy alszik még.Kicsit megnyugodtam, hogy jól van és fogtam magam visszamentem pancsizni.

A víz egész kellemes volt de valami hiányzott...Zsolti.

A lányokkal kicsit kiültünk sütkérezni és elmentünk megnézni a telókat.Valami borzalmas sms-t találtam.Az volt a lényege,hogy köszöni,hogy mindig eltudott érni és,hogy írtam neki sok sms-t.

Fogtam magam és felhívtam és szembesültem a kérdéssel.Hol vagy,mert nem a strandon?!? Azt hittem elájulok.Mire alapozta ezt?

Az egyik barátja Gyula ott volt a strandon és mondta Zsoltinak,hogy közel s távol nem lát sehol....

Csak,hogy mindenki tudja Harkány kurva nagy hely szóval nem igazán átlátható és nem lehet kijelenteni egykönnyen,hogy márpedig te nem vagy ott.

Mondtam Zsoltinak,hogy ott vagyok csak esetleg Gyula nem vett észre.

Még egy érdekes dolog Zsoltinak a telója nem jelezte ki,hogy én minimum 6szor kerestem...

Kiderült,hogy egy Pimpőke nevű csodalény akciózik.Ide,a honlapomra és Zsolti honlapjára is irogat érdekes témákban:(

Azt írta,hogy:
Zsolti ne beszélje be magának,hogy érdemes élnie,szabadítsa meg magától a világot és engem is,meg arra a felfedezésére volt büszke,hogy iwiw-en és myvip-en sincs a barátomról kint kép és én ismerkedni akarok meg faszra van szükségem stb. stb......

Csak,hogy tisztázzam.Igen kinnt van mindenhol,hogyha valaki szimpinek talál akkor ott az msn címem vegyen fel.

Ott van az is,hogy "szabadidőmben ezt szeretem csinálni: a párommal és a barátokkal lenni".Azt hittem ebből nyilvánvaló,hogy van barátom meg abból,hogy az van kinn,hogy párkapcsolatban.De ezek szerint ez nem elég úgyhogy a magamról részben is ott virít,hogy van barátom!

A képes dologban volt egyedül igaza.Azt nem tudom iwiw-ről hova tűntek a képei Zsoltinak szerintem feltörhette valaki,mert én tutira nem szedtem le.

Myvip-en tényleg nem voltak fenn.Mert egy barátnőm pasiját kellett tesztelnem,hogy hűséges e és ha ott van Zsolti képe egyből leesik,hogy foglalt vagyok.Leszedtem a képeket és visszaakartam rakni de elfelejtettem,mert mindennap valamilyen hülye csaj miatt voltam ideges.

Zsolti meg elkeseredett,hogy a csajnak a szavaiban van egy kis igazság és messze vagyok tőle és azt mondták ölje már meg magát....elment kicsit sétálni.

Időközbe nekem meg megfájt a fejem,kaptam egy kis migrént,mert nem aludtam szinte semmit,a nap is megártott,szóval volt bajom bőven.Ezért elindultam haza.

Zsolti időközbe olyan jól elsétálgatott,hogy Pécset is elhagyta azt sem tudta merre van,már olyan helyeken járt ahol a madár sem.

Aggódtam nem is kicsit:(

Aztán szegényem hazakeveredett,mert a rendőrök elhozták.Mondta nekik,hogy ő eredetileg Pesti lakos és elindult sétálni és eltévedt szóval elhozták az Árkádig.

Van mégis kedves rendőr!:)

Szegény Cica(legújabb beceneve) úgy leégett:( Győztem kenegetni neki.De hihetetlen boldog voltam,hogy minden rendben vele.
Reggel 6kor készült a kép szóval bocsánat mindenkitől az ortopéd kialvatlan fejemért!

3 megjegyzés:

  1. :)))Ezt nem hiszem el bizonygatni kell,hogy a strandon vagy:))Tipikus pasi behúzás mert így próbálnak bekavarni ha tényleg nem ott lennél abba úgyis belebuknál. Dehogy valaki nem látott a strandon egy barát és máris rinyál ez gáz.Én nem vagyok ellenetek de ne hagyd, hogy ilyeneket csináljon meg persze pont nem jelezte ki a hívásaidat:)))Meg megint ez a jobb lesz neked nélkülem duma kezd unalmassá válni!Ez tipikus magamhoz láncollak érzelmileg.. volt benne részem de ez egy idő után kibukik:))Azt Adél elárulod végre mennyi idős a szerelmed?vagy titok?

    Char

    VálaszTörlés
  2. Char!

    Nem kell Adélnak bizonygatnia soha semmit és nem is foglalkoztam vele egyszerűen voltak véletlenek,hogy egy közös ismerösünk is éppen a ott volt a strandon mikor beszéltem vele telón és megemlítettem neki,hogy ott van Adél is.Ő mondta,hogy megkeresi és majd csörög nekem telefonon,hogy meg e találta.Mikor későbbiekben beszéltem vele azt mondta végig bandukolta az egész strandot,de Adél nem látta pedig biztos meglátta volna hiszen ő is és Adél is EMO kinézet és így egymást biztos észrevették volna. Ennyi volt a történet.Nem kértem számon Adélon semmit nem veszekedtem vele,hogy te nem is voltál a strandon vagy bármi hiszen ő tudja mikor merre jár vagy mi dolga van.A nem jelezte ki a hívásodat című beírásod hiába gúnyos valóban így van.Tudod nem egy gagyi moboilom van és abban van olyan,hogy hívásnapló ami mindent rögzít a nem fogadott hívásoktól a ki és bejövő hívásokat és még az sms-eket is,hogy azt kaptam vagy küldtem.Mikor megjött Adél neki is megmutattam a telefont,hogy az egésznapi forgalmam benne volt és tőle is volt nem egy,de abban az időben amikor megbeszéltük mielőtt elment vagy mikor ő mondta valóban nem jelzett semmit a készülék.De tudod vannak furcsa dolgok is az életben hiszen a iwiw-jéről úgy tüntem el Adélnak,hogy a mai napig nem tudom sem én sem pedig ő hogyan is történt szóval vannak olyanok amiről senki nem tehet sem Adél sem pedig én.Senkit nem láncolok magamhoz soha nem is láncoltam és ezt Adél is nagyon jól tudja.Nem ismersz így persze,hogy ilyen véleményen vagy,de ez a jobb lesz nélkülem dolog nem duma hiszen láthatod te is itt foglalkozol mindig olyan dolgokkal amihez szerintem semmi közöd nincs. Akkor valóban nem lenne jobb neki nélkülem??Ha nem lennék neki nem tudnál hülye kérdéseket feltenni vagy olyat amihez nincs közöd mert adélra és rám tartozik.Neked hogy miben volt részed nem érdekel és soha nem is kérdeztem tőled ahogy a korodat sem és semmi más egyebet,mert nem tartozik rám és nem foglalkozom vele.Te is csak annyit foglalkozz velem és a kapcsolatunkkal,mint amennyit én foglalkozom a tiéddel és hidd el mindenki boldog lesz.A koromban nincs semmi titok csak egyszerűen tök lényegtelen főleg kivülállóknak,de egy biztos idősebb vagyok nálad és tapasztaltabb az életben,mint kisgyermekes apuka hiszen te még pelenkás sem voltál szerintem mikor én már nagyban csajoztam.Remélem ezzel sokat segítettem neked a koromban,de ha nem akkor még azt is elárulom neked,hogy én még 20 fillérért vettem a zsemlét a boltban és nyaltam még fagylaltot 50 fillérért.Ja és perfektül beszélem az orosz nyelvet is mivel abban az időben még kötelező volt.Szerencsémre nem sokáig,mert elhagytuk az országot és új életet kezdett az egész család új országban és csak nem régiben tértünk újra vissza Magyarországra.Remélem minden kérdésedre megkaptad a választ és többet nem szeretnék foglalkozni sem én sem pedig Adél a korok közötti különbségekkel ha egyszer mi boldogunk vagyunk együtt.

    eMoBoYoCsKa

    VálaszTörlés
  3. Szia Char!:)

    Nem titok ÍZsolti kora csak tudod olyan emberek tudnak róla akik személyesen is ismerik.

    Azt hiszem Zsolti kellő segítséget adott ahoz,hogy nagyjából belehessen határolni a korát.

    Puszi Adél alias AngelEmoStar

    VálaszTörlés

Szia:)

Minden véleményre kíváncsi vagyok és elfogadom de a mások felé irányuló minimális tiszteletet elvárom!

Kérlek hagyj magad után legalább egy becenevet,hogy tudjam ki voltál.

Köszönöm,AES