Oldalak

2010. október 2., szombat

Hogy is lett Laci a párom avagy miért dobtam Zsoltit! Ezek után én vagyok a geci kezet csókolok. AHOL NEM LÁTSZIK A KÉP KATTINTS RÁ!

Régebben nem egy bejegyzés szólt a Laciról és arról,hogy mennyire különleges embernek ismertem meg.

A kapcsolatom Zsoltival az utóbbi negyed évben (sőt szerintem több is) már halálra volt ítélve de valahogy nem fogta föl Zsolti a jelzéseimet és ettől én csak egyre stresszesebb lettem,betegebb és egyre többet fogytam.

Lacit húgomon keresztül ismertem meg és mondhatom első perctől kezdve enyhén szólva féltékeny voltam a húgomra,hogy egy ennyire normális és számomra imponáló pasit ismer.

Idővel összeszedve a kis bátorságomat én is elkezdtem vele ismerkedni és egyre többet beszéltünk és életemben először találtam egy olyan embert akinek mindent de mindent elmertem mondani ami velem történt és Zsoltival illetve amik még nyomták a kicsi szívem. Mindenben támogatott majd egy nap kicsit jobban elkezdtünk lelkizni és elmondta a Laci,hogy így látatlanban is de szerelmes belém.

Sor került az első talira,mint már írtam is. És minden annyira mesebelien alakult,hogy nem is hittem volna. Majd jött a második talink ahol megtörtént a már Zsolti álltal agyon ecsetelt első csókom.

Csak,hogy értsék mások is miről van szó! Én a Lacival már úgy találkoztam,hogy Zsoltinak mondtam ne,m működik semmi,tegyen valamit,mert nem törődik velem stb. eltelt egy hét és semmi nem történt sőt én voltam a hülye,hogy mi a bajom. Megosztom a nagy közönséggel,hogy mi is volt az utolsó csepp a pohárban: egyik volt bnőjével msnezett,odamentem lecsukogatta az ablakot,letagadta,majd elkezdett nyalizni,hogy ő nem írna semmi olyant amivel engem megbántana..... íme a beszélgetésből néhány mondat(lecsórtam a gépéről amikor nem figyelt):
Mint láthatjuk nem mese volt részemről,hogy Zsolti baszott időben lefeküdni mellém....Hajnali 1-kor nagy lazasággal egy kiskorúval kell msnezni nem pedig a barátnője mellett aludni.

Jogok megsértésének elkerülése végett töröltem azokat az adatokat amikbe bele lehetne kötni. A beszélgetést végig nem rakom föl,mert hosszú,csak a fontosabb momentumokat azért,hogy megértsék mások min is buktam ki.
A faszt volt Franciaországban. Végig itt Pécsen dekkolt és nem mással,mint velem. A csaj,full normálisan kérdezi,hogy velem volt e de ő letagad engem,eleve szép gesztus mondhatom...
Minő érdekesség......Zsolti baszik arra,hogy engem érdekel e,hogy ő találkozgat egy másik nővel. Míg a csaj akitől várható lenne,hogy mellőzni akar engem még mindig nagyon korrektül bánik velem kapcsolatban.
Nyugalom kedves Timi,innen is üzenem,hogy nem miattad vesztünk össze,azt tanácsolnám aktívan kerüld Zsolt társaságát.
Igen,Zsolti szerint egy több,mint egy éves kapcsolat átmeneti állapotnak nevezhető. Kérdem én ha átmeneti állapot akkor miért nem ült otthon és várta Timit?....

Egy kapcsolatban lévő férfinál tök normális,hogy más csajtól kérdezi kívánja e őt....akarom mondani ez Zsoltinál normális másnál nem:D
Mi a fasz köze van a csaj szüzességéhez ha nem ő a bikája?
Kivárásos alap és számolja a napokat. Nagyon aranyos mondhatom. Most már nem kell várnia,mert mehet oda ahova szeretne.Ezek után még mindig én vagyok a geci vagy talán az ő gondolkodásával vannak hatalmas bajok?
Nem is kommentálom....
Igen,normális dolog egy csajt szinte arra sarkalni,hogy normális dolog kapcsolatban lenni csak kivárásos alapon!
Igen törölted........de ismét normális Zsolti szerint,hogy van barátnője ő meg más lányt fényképez meztelen.
Persze,hogy nem tud senki az eddigi képekről.Egy egész sorozatot láttam Timi régi képeiről ahogy meztelen mutogatja a csöppnyi mellét melltartóban vagy ahogyan a szőrös pinája látszik. Könyörgök legalább ne legyen senki annyira hülye,hogy elhiszi nem látja más azokat a képeket csak Zsolti. Én is láttam őket nem egy lányról! Ezzel menőzik mindenkinek,hogy miket küldenek neki.

Azt hiszem ennyi a beszélgetésből bőven elég ahhoz,hogy megértsük miért is nem kérek Zsolti társaságából...és ez nem egyszeri alkalom volt,mindig ilyeneket írogatott másoknak! Ja és ne feledkezzünk meg,hogy a beszélgetés hajnali 3ig tartott azaz én még mindig egyedül feküdtem az ágyban és vártam az anno még páromat!

Na de most térjünk vissza a Lacihoz(L) Laci a csók után egyre többet és többet járt be Pécsre ami nem kis szó.Mert nem pécsi és napi 2 órát csak miattam buszozgatott. Ez idő alatt egyre inkább tudatosítottam Zsoltiban azt amit nem fogott fel,hogy vége!

Most tartunk ott,hogy Zsoltival 2 hete vége és azóta Lacival járok hivatalosan is. Laci most nálunk lakik ugyanis Zsolti még nem vitte el minden cuccát tőlünk,ingázik Pécs és Budapest között. Szerintem érthető,hogy Laci nem szívesen hagyna itt úgy,hogy Zsolti megjelenhet és áskálódhat.

Csak,hogy tiszta legyen a kép.

Zsolti azóta is keveri a szart. Kitalálta,hogy kérjen tőlem Laci 2 hónap gondolkodási időt,mert addig el tud cuccolni és új kapcsolata lehet,meg hogy az ő arab haverjai le akarják lőni a Lacit,meg még sorolhatnám.

És nehogy megfeledkezzünk arról,hogy Zsolti minden ismerősének engem és a Lacit állít be gerinctelennek! Minket akik nem hagyták,hogy megdögöljön a csomó bevett gyógyszertől! Vagy múltkor bebaszva beugrott a busz elé erre a Laci utána ugrott visszarántotta(az életét kockáztatva) és még meg sem köszönte!

Azt hiszem ennek tudatában alkossanak képet rólam vagy ribancozzanak! Zsolti ferdíti az igazságot és nem is kicsit. Szereti sajnáltatni magát ennyi az egész!

6 megjegyzés:

  1. Köszönöm Adél, hogy így vélekedsz rólam, bár a végén nem tetszett a dolog, hogy beszámoltál arról, hogy milyen voltam régen. Nah csak ennyit akartam hozzáfűzni.

    Puszi: Tímea

    VálaszTörlés
  2. De gáz!Nem hiszem,hogy valaki kurvázna téged emiatt a PÖCS miatt!38 éves pedofil állat kis buta lányokat vezet meg a hülye dumájával az a ronda féreg pffff.Ne hari Adél ezért nem értettelek,hogy mivel tudott kábítani téged. Egy hazudós volt mindig is a neten annyi írás van róla ezeknek se hittél mindig védted.Anyukádékat se értem,hogy tudták azt a gusztustalan jószágot beengedni a házukba,hogy ott lakjon veletek:)))És Timi ilyen kis buta,hogy megengedi,hogy fényképet készítsen róla?De milyen kedves megvárja míg nagykorú lesz és csak utána dugná meg:))
    Egy jó dolog van,hogy megláttam az írásokat erről az emberről,hogy általa találtam rá a blogodra:)
    Puszi Char

    VálaszTörlés
  3. Szia Timi!
    Figyelj. Nekem semmi bajom nincs veled,megértem ami veled és körülötted zajlik hiszen én is jártam abban a cipőben amiben te jártál anno vagy nem is tudom talán jársz jelenleg is Zsoltival.

    Nem vagy semmiben hibás,egyszerűen hiszékeny voltál és naív,hiányzott,hogy valaki igazán szeressen,azt érezted Zsolti az és ez imponált de ne rágódjunk a múlton:)

    A józan eszem elővéve meg tényleg nem kellett volna azt a végére odaírnom,bocsánatot is kérek érte.

    Nem bántásnak szántam csak azért,hogy ráismerj tényleg láttam a képeket nem pedig csak kitaláltam vagy ártani akarok neked és esetleg annak,hogy Zsolti a párod legyen. Csak érzékeltetni akartam,hogy valós amiről beszélek. De tényleg nem bántásnak szántam,fiatal voltál,azóta nőcisebb letté:P és ma már nem küldesz ilyeneket senkinek,remélem legalábbis:)Pusz Adél

    VálaszTörlés
  4. Drága Char:)
    Talán te vagy a leghűségesebb olvasóm ezúton is hála érte és nem tagadom ez nagyrészt annak köszönhető,hogy azért szépen lassan de kiderültek és talán derülnek a dolgok Zsoltiról....

    Sajnos sok ismerőse elég hülye ahhoz,hogy csak az általa említett és nagyrészt álmodott dolgok alapján ítéljen meg,nem szoktak nálam érdeklődni csak látom,hogy lekurváznak és ez azért szarul esik. Nem vagyok kurva,nagyon nem és hiába nem ismerem őket nem tetszik,hogy akár 100 embernek vagy többnek aki nem is ismer az a véleménye,hogy egy ribi vagyok. Egyszerűen sérti a kicsiny lelkecském de ez van,a blogon kívül nemigazán tudok mást tenni.

    Nem haragszom. A te egyéni szabadságjogod az,hogy hogyan beszélsz Zsoltiról ebbe én nem szólok bele.

    Maradjunk annyiban,hogy jó ideje már attól rettegtem,hogy nem lesz másik barátom,sőt annyira elkeseredett voltam,hogy élni sem volt kedvem de mára más ember lettem hála annak,hogy megismertem Lacit. Mindenben gyökeres ellentéte Zsoltinak és ennél imponálóbb dolgok nem lehetnek számomra:)

    Tudom,hogy több ember köztük te is próbáltál megmenteni Zsoltitól de az ember a maga kárán tanul és azt hiszem enyhén szólva is de megtanúltam a magam leckéjét,kellett ez ahhoz,hogy tényleg felnőjek és felnőtt fejjel tudjak gondolkozni. Nem volt olcsó tanulási pénz de azt érzem megérte.

    Anyámék azért mentek bele,mert úgy voltak vele ha tiltanak tőle abból csak nagyobb baj lesz,mintha velem van így azért rajtam tudták tartania szemüket ami nem ártott hiszen volt,hogy én is hülyeséget csináltam volna elkeseredettségemben.

    Szerintem most Timinek is leesett,hogy azok a képek nem csak Zsoltinak készülnek és tanult belőle meg eleve azóta 2 év eltelt már ő sem annyira kislány,mint volt.

    Örülök,hogy olvasgatsz remélem a jövőben is tudok olyan dolgokról írni ami érdekel téged.

    Pusz Adél

    VálaszTörlés
  5. Szija Adél:) Nos az elején nagyon utáltalak..még amikor zsolti nekünk is nyalt meg stb..képetkért msn meg ilyenek.. Mert Nemtudtam felfogni hogy tudsz te 1 ilyen beteg férfival 1ütt lenni. Durva dolgokat árúlt el nekünk..mmint a barátnőmnek meg nekem.Amin megis lepődtem h elárulta a korát..meg próbált kamuzni h ő ilyen népsuerű meg olyan népszerű..politikusokat ismer:) Ha a barátnőmnek lelennének mentve az msnes beszélgetések,akkor annyi mindent tudnék mutatni. És Én HISZEK neked:) Ha számít vmit:)Mert Zsolti engemis meg a barátnőmet Bettit is akarta fűzni h találkozzunk vele..északa..mert ő mindig csak akkor ért ráá..xDXD Természetesen sose jött létre a találka..annyira utáltuk már akkoris =/ Neharagudj a szabadszájúságom miatt:) És nagyon örülök h boldog vagy a mostani pároddal :) És sok sok Boldogságot nektek*.* Ezekután h végre észheztértél nagyon szimpatikussá váltál :) És jó Blogírást a továbbiakban.
    Vivi

    VálaszTörlés
  6. Szia:)
    Most ez hülyén fog hangzani...de nem baj,hogy utáltál. Örülök,hogy most már nem.

    Igazat megvallva ha tetszik valakinek ha nem Zsolti enyhén szólva kibaszott velem sok dologban és muszáj volt vele lennem....talán egyszer még erről is megírok mindent itt a blogomban.

    Örülök neki,hogy hiszel nekem,el sem tudod képzelni mennyit jelent:) Zsolti kamujai miatt sok embert vesztettem el magam mellől és szereztem ellenségeket is:( Remek érzéssel tölt el,hogy egy ember nekem hisz nem pedig neki:)

    Semmi baj,hogy nyíltan fejezed ki magad,én is szoktam.

    Köszönöm a jókívánságokat,neked is hasonló jókat:)

    Pusz:Adél

    VálaszTörlés

Szia:)

Minden véleményre kíváncsi vagyok és elfogadom de a mások felé irányuló minimális tiszteletet elvárom!

Kérlek hagyj magad után legalább egy becenevet,hogy tudjam ki voltál.

Köszönöm,AES