Oldalak

2010. október 14., csütörtök

Én vagyok a fura vagy megbolondultt a világ és az erkölcstelen számít normálisnak?

Mint már írtam róla volt egy kisebb incidensem egy lánnyal. Akit magam sem értem igazán,hogy került a képbe de leírom ide is a történetet végig hátha megérti valaki és talán én is,hogy ez a lány milyen szállal futott is bele a történetbe.

Zsolti utoljára arról számolt be,hogy Timi a szerelme és összeházasodnak majd amint a lány nagykorú lesz,erre pár órával később magam sem értettem,hogyan de már Edit volt a nagy szerelme. Mondjuk ez látható is Zsolti és Edit minden portálon megtalálható....

Mondtam Zsoltinak én nem szólok bele abba kivel van,sőt nem is izgat különösebben,de mondtam,hogy szerintem ha nagyon fiatal barátnőt akar akkor is 25 körül keresgéljen. Edit a 16 évével viszont ennél "csöppet" fiatalabb.

Na de nem is ez a lényeg. A bizonyos hölgy elkezdett nekem msn-en írogatni,én pedig csak kamilláztam,hogy miről is van szó. Tömören elmondta,hogy én éretlen vagyok és szemét hiszen nem tett Zsolti semmi olyant amivel azt érdemelte volna amit én tettem vele.

Csak egy kérdést szegeznék azoknak akik olvassák amiket firkálni szoktam. Most tényleg én vagyok a szemét? Ez reprezentatív kérdés hiszen nem csak az én ismerőseim olvassák ezt a blogot hanem Zsoltié is. Szerintem én nem tettem semmi rosszat és most nem szentnek akarom beállítani magam de én így mérem fel a helyzet valós értékét.

Szóval Edit szét kottázott amit nem igazán értek hiszen egy ilyen fiatal lány mennyi élet tapasztalattal rendelkezik? Jó,nem azt mondom,hogy öreg róka vagyok de azért ő épp,hogy elhagyta az általánost én meg azért már kicsit komolyabb tanulmányokat folytatok,mint ő,segítettem nem egy embernek,jó embernek tartom magam. De mint már egyszer írtam lehet a normál emberi értékek szart sem érnek a szét kefélt picsa mellett.....Igaz szerintem 16 évesen nem arra kellene büszkének lenni,hogy amit lehetett azt ő már kipróbálta és szószerint végigbaszta egész Budapestet.....mondjuk innen van a Zsolti féle ismeretsége is na de hagyjuk is.

Nem értem ezt az egész világot,sőt ezt az egész Edittes témát sem. Eszembe nem jutott nekem soha idősebbnek és főleg ismeretlen embernek osztogatni,hogy milyen okos vagyok és társai......de a legszebb az,hogy semmi tiszteletet nem tanúsította az irányomba hanem konkrétan lenéz,fikáz és még ítélkezik is úgy,hogy nem tud semmit. Nem akartam mondani,hogy fogja meg a kis valagát,üljön le a gép elé,olvassa el a blogom vagy beszélje meg velem amit akar és utána ítélkezzen! Nem hiszem,hogy ő a pápa,a miniszterelnök,valamilyen király vagy csak éppen rokonom,hogy felelősségre vonjon.

4 megjegyzés:

  1. Szia Adél:))

    Komolyan ez már egy vicc:)))Én ezt nem bírom, a hajamat tépem miközben olvasom a blogodat:)))Hogy találhat ez a gusztustalan jószág még embert, aki szóba áll pláne lefekszik vele jaj fújjjj:)
    Jegyesének nevezi a 16 éves kis picsát nem normális 38 éves létére ilyen hülye legyen valaki:)))EMO:)))))))))(évek óta)
    Te meg ne hallgasd meg őket minek állsz szóba velük?
    2 hét múlva "Trixi star" lesz a barátnője ennek a marhának.:))
    Megnyugtatlak Adél te vagy a normális, pedig én vagyok a példa rá,hogy nem ismerlek és "melletted" állok!Szard le, amit mások gondolnak, de én nem hiszem el,hogy valaki ezt a pöcsfejet tartja normálisnak akkor az kb akkora segg mint "Zsótika":))))

    Puszpusz

    ui: Köszönöm ezt a beírást Adél jót nevettem azon,hogy mennyi hülye van:))))))))))

    Char

    VálaszTörlés
  2. Szia:)
    Örülök,hogy egy kis vidámságot hozok az életedbe:D

    Köszönöm a megerősítést,hogy normális vagyok:) Nekem is csöppet érdekes,hogy pár naponta cserélődnek a barátnők....na mind1,nem az én dolgom csak nem értettem miért velem osztja meg a csaj a magánéletét főleg ilyen mélységekben.....:D

    Pusz Adél

    VálaszTörlés
  3. szia Adél!
    még 16 éves sincs ez a kis picsa XD
    csak 14, 15 lesz decemberben, tiszta szégyen, te sokkal szebb vagy :D

    pusz: Lepke:D

    VálaszTörlés
  4. Szia:)
    Én úgy tudtam 16,legalábbis Zsolti azt mondta....de akkor annyi sincs:)

    Köszike(L)

    Adél

    VálaszTörlés

Szia:)

Minden véleményre kíváncsi vagyok és elfogadom de a mások felé irányuló minimális tiszteletet elvárom!

Kérlek hagyj magad után legalább egy becenevet,hogy tudjam ki voltál.

Köszönöm,AES