Az estém

A tegnapi napom enyhén szólva volt érdekes.

Ennyire még nem fájt semmi.

Ennyire még nem örültem.

Enyire még nem szerettem.

Szerintem ami akkor történt csak két ember érti:én és Zsolti.Nehéz róla úgy írni, hogy más is értse de azért megpróbálom.Persze nem fogok azért mindent szó szerint ide írni, mert nem tudom Zsolti mit szólna hozzá.

Az egész beszélgetés kellemesen kezdődött.Zsolti rákérdezett, hogy megcsináltam e a képet amire elmondtam, hogy nem.Tudtam az lesz a legegyszerűbb ha ezt azaz a blogomat ajánlom a figyelmébe.

Innen jött a kavarodás.Mindketten másképp értelmeztük a dolgokat ami persze nem csoda hiszen a leírtakat mindig csak egy ember érti az aki leírta.Úgy gondolta nem szeretne lábjegyzet lenni a blogomban.Én sosem úgy gondoltam rá, mint egy kis cimkére aki lifeg és arról szól, hogy lám lám én is itt vagyok.Kiérdemeltem egy bekezdést ennél nem érek többet.Nekem mást jelent csak rákellett jönnöm mi is ez.

Nekem hiányzott a dologból, hogy elmondja mit is érez.De most már tudom.Azt is tudom, hogy baromság volt azzal foglalkozni, hogy mit jelentek a számára.Én sem tudom szavakba önteni mi is ő.De kicsit lejjebb majd megpróbálom.

Felkerültem az oldalaira azzal amit írtam róla.Ennél nagyobb dolgot nem is tudtam volna elképzelni(persze érzelmek területét nem sorolom ide,mert az ennél sokkal nagyobb dolog).Tetszett neki amit írtam.Hát igen ezt éreztem iránta egy bizonyos percig.Most már még többet érzek de amit leírtam az az utolsó szóközig igaz és igaz is marad.Mindent most és úgy gondolok csak még jobban szeretem, mint eddig.Mi is az a bizonyos perc amíg "csak" ezek voltak a gondolataim majd mindjárt kiderül.

Elérkezett az ominózus képes rész és elmondtam neki, hogy erre nem vagyok képes.Itt kezdődtek a tévedéseim.Azt is írtam, hogy ha én nem vagyok képes valamire akkor azt adja meg neki más.Ez volt az utolsó csepp a pohárban is kiborítottam.Azt az embert akit mindennél jobban szeretek és az egésszel az volt a szándékom ha velem nem lehet boldog akkor legyen mással az.Nem akartam, hogy velem szenvedjen ha mással szárnyalhat.Én sok mindent kaptam tőle és önzőségnek tartottam volna magamhoz láncolni.Úgy gondolta ő már semmi az életemben és így nem is akar élni tovább.

Itt volt az a pont, hogy kezdtem rettegni.Belül valami borzalmas dolgot éreztem de ekkor még nem tudtam mit.Ez a dolog egyben volt a legfájóbb és a legcsodálatosabb.

Sokat lett hangoztatva,hogy ha valakit szeretsz megteszel érte mindent.Ezt sem értettem sokáig.Most már igen.

Jött a gyógyszeres rész amitől már tényleg teljesen kétségbe estem.Ha ő nincs én sem vagyok.Megyek utána akárhova is megy.Ha más országba én is megyek,ha a halálba oda is követem.Nélküle nincs semmi.Ismétlem semmi.Mi maradna? A sok fájdalmon kívül?Ő az egyetlen jó dolog az életemben.

Kiderült, hogy szívbeteg is.Na ekkor már tényleg minden bajom volt.Nem tudtam mit csinálni ő(a mindenem)az üres lakásban haldokolt miattam.Jött a megvilágosodás.Hiszen ő minden amire vágytam.Ő az.Ő akit meg sem lehet fogalmazni mit jelent.Az átlag emberek azt mondják ez a szerelem.De szerintem ez sokkal több annál is.Egyszerűen nem lehet megfogalmazni a dolgokat.

A vihar tombolása véget ért.Megnyugodtunk kicsit mind ketten.Abban maradtunk, hogy.....Persze ehhez is idő kell, mert itt rohangálnak a házakban.Hol nálam hol nála.

Most már nem érdekelnek azok az okok amik ellenünk szóltak.

*Nincs távolság.

*Nem érdekelnek más lányok.Elhiszem, hogy másnak is kell, mert csodálatos fiú.Engem nem zavar, hogy más lányok is akarják.Én büszke vagyok rá.Lehet, hogy valakinek ez fura de én így gondolom.Büszke vagyok, hogy ismerem és arra is,hogy a gondolataimat felvállalja más előtt és ő is büszke rám.

Remélem nyárra tényleg összejön a Franciaországi kis körút.Nem is kellene több én és ő.Persze bárhol boldog lennék vele ehhez nem kell sehova menni.De ott tényleg csak mi lennénk és csak egymással foglalkoznánk.

Már nincs semmi amivel eltántoríthatnának.