Oldalak

2010. április 25., vasárnap

Suli mix<------ ahol én is írhatok:)

Teljesen váratlanul egy hölgy megkeresett engem és Zsófit az egyik versennyel kapcsolatban amin részt vettünk,hogy nem e lenne kedvem erről egy „cikket” írni,Zsófinak meg „interjút adni” a Suli Mixbe.

Itt jött az ötlet. Oké,blogot írtam,leálltam vele,hiányzik,erre jön egy ismeretlen nő aki lehetőséget ad arra,hogy írjak ráadásul valami olyanba ami azért mégis csak egy iskola újság nem pedig egy hobbi blog,bár a blogom nézettsége nagyobb,mint a suli újságé XD

Itt a cikk amit írtam:
Balogh Adél beszámolója

A verseny kezdetén nem igazán tudtuk, hogy mire is vállalkozunk. Annyit tudtunk, hogy az Európai Unió és a fogyasztóvédelem területén kell majd tudásunkat megméretni a többi csapattal.

Az első fordulóban az internet segítségével kellett tudásunkról számot adni. Hat feladat volt. Az első két feladatban a feltett kérdésekre a négy lehetséges válasz közül kellett kiválasztanunk a helyes megoldást. A harmadikban fogalmakat, intézményneveket párosítottunk meghatározásokkal, a következőben pedig az Európai Unió tagországait párosítottuk különböző címer részletekkel. Az ötödik feladat során emblémákat azonosítottunk aszerint, hogy milyen tevékenységet takar és melyik Európai Uniós tagországhoz tartozik. Végül az utolsó feladatban fogalmazást kellett írnunk.

Iskolánkból 4 csapat jelentkezett. Az első forduló után 10 csapat került be a regionális döntőbe. Két csapat az iskolánkból. Csapatainkat Pajtásné Rácz Ilona tanárnő készítette fel. A középdöntőre a Baranya Megyei Önkormányzat Dísztermében került sor március 19-én. Az iskola kisbuszával érkeztünk meg a helyszínre. Itt bemutattuk a már előre elkészített plakátunkat. A négy „keros”csapat (Balogh Adél, Danku Zsófia, Lázár Melinda, Magyarpolányi Mónika) a légi közlekedéssel kapcsolatban, míg a „ruha11” csapata (Hetesi Andrea, Hoffmann Zoltán, Kovács Adrienn és Szűcs Gábor) internetes kereskedelemmel kapcsolatban készítette a plakátokat. Az előre elkészített feladaton kívül a helyszínen kiderülő feladatok is voltak. Volt kvíz, szituációs játék, film részleteket kellett megnézni és a memóriánkra kellett hagyatkozni.

A versenyen jól éreztük magunkat, meglepve tapasztaltuk, hogy mindenki másképp értelmezte a feladatokat, aminek az lett a következménye, hogy egy nagyon színes programnak lehettünk a tagjai, baráti légkörben.

A négy „keros” csapat a 7. helyen, a „ruha 11” pedig a 6. helyen végzett. A két csapat között nem volt ellenszenv, vagy versengés, hanem, mint barátok segítettük egymást. Mindkét csapat ajándékokkal, élményekkel és a jövőben kamatoztatható tudással gazdagodott a versenynek hála.

Köszönjük Pajtásné tanárnőnek a felkészítést és Horváthné tanárnőnek, hogy elkísért minket és velünk volt a versenyen.


Nos kb. ennyi:)

Kicsit szenvedtem a megírásával,mert nem pont ilyenre gondoltam,kaptam alap dolgokat amiket jó lenne ha beleírnák….aztán ilyen lett.

Tökre megható volt,hogy a suli újság hátulján ott van,hogy szerkesztők: Balogh Adél…… szóval kértem állandó rovatokat és most állandó szerkesztő lettem,ennek tökre örülök.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szia:)

Minden véleményre kíváncsi vagyok és elfogadom de a mások felé irányuló minimális tiszteletet elvárom!

Kérlek hagyj magad után legalább egy becenevet,hogy tudjam ki voltál.

Köszönöm,AES