Oldalak

2012. május 17., csütörtök

Büszkeség

Tegnap elég hosszú napom volt. Megkezdődtek a szakmai vizsgáim. Írásbelitől nem igazán tartottam,mert vagy szerencséje van az embernek és olyant kap amit tud vagy pedig szerencsétlenül jön ki a dolog és nem lehet megcsinálni. Vállalkozás jól ment,meg lettem dicsérve,bizonylatok sem lehetnek annyira rosszak,de majd kiderül. Most jönnek a szóbelik,ezekre azért rá kell "gyúrni",úgyhogy neki is állok még a mai nap folyamán:) Az "A"-ból "B"-be való rohangálás eléggé lefárasztott.

Délután nem épp úgy alakult ahogy terveztem,de már megszokhattam volna,hogy nálam elég hirtelen események bukkannak fel időről időre.

És kitérve a blogbejegyzés címére. Büszke vagyok arra,hogy most már szakmám is lesz,egyre előrébb lépdelek a kitűzött céljaim felé. Emberileg többé-kevésbé sikerül betartanom amit szeretnék,ma már nemet tudok mondani olyan dolgokra amikre régebben nem tudtam volna megtenni és ez egy szuper érzés:) Jó,hogy vannak barátnők,barátok de az mégis fontosabb,hogy a saját elveimnek feleljek meg. Azt hiszem kicsit más lettem...de ez nem baj.

Budapesti költözés gondolata stresszel kicsit. Régen voltam ott,teljesen egyedül meg nem igazán tudom elképzelni a dolgot. Egyenlőre nem tudok emberkéről aki komolyan gondolkozna azon,hogy felcuccoljon. 2 ember könnyebben tud albérletbe lenni. Zsófinál még eldőlnek a dolgok úgyhogy még ő sem nevezhető biztos Budapesti pontnak. Nem vagyok egy könnyű természet,akármilyen csaj nem viselne el engem,mondjuk én sem tudok olyannal élni akit nem ismerek. Fiúval is simán elmennék albiba de szerintem fura lenne egy hapsinak a szitu:D Mármint,felőlem aztán felhozhatná a barátnőjét,az alkalmiját a nejét vagy nem tudom kijét,engem nem zavarna,még olyan kedves is vagyok ha megkérnek elmegyek sétálni :D De a legegyszerűbb persze az lenne ha lenne addigra valami komoly dolog az életemben,de erre az esély egyenlő a 0-val :/

2012. május 15., kedd

Bulimia

Vannak kifejezések,mondatok amelyekre az ember ugrik,amikkel mindig olyan érzést váltanak ki,mintha egy vadászkést mártogatnának az illetőben,sikerült megint feltépni ezt a rohadt mély sebet.

Este kimentem kutyát sétáltatni. Mint az előző bejegyzésembe is írtam nem igazán szeretem ezt a tevékenységet,mert a belvárosban olyan kulturálatlan alakok tanyáznak akik szeretnek az emberrel kötekedni. Alíznál volt a kutya,én meg mögöttük sétáltam. Az utca végében lévő kocsmában záróra volt kijött 3 fószer,mindegyik 30 fölött volt jóval. Már ez a szituáció sejtette velem,hogy történés lesz. A teljesen kiütött hapsi elindul a húgom felé és elkezdi magyarázni,hogy "hú,olyan szép vagy,elvennélek feleségül". Megtanulja idővel kezelni az összes nő az ilyen alakokat,nem kell válaszolni és akkor lekopnak. Kicsit megnyugodtam,hogy csak ezt a monológot szeretné a bácsi előadni,majd odalép hozzám,hogy "jaj,te is olyan szép vagy,elvennélek komolyan csak ne lennél ennyire bulimiás". Na itt volt,hogy ami lehet az minden atomjaira hullott,emberfeletti erőt vettem magamon,hogy nem szólok vissza csak egy lightos 3.ujj felmutatásával jeleztem a véleményem.

Remek hely ez a Pécs. Részegeknek az a hobbija,hogy kiskorúakat terrorizálnak. Hiába vagyok 21 ha 18nak sem nézek ki. A legszebb,hogy a viszonylag józan haverjai nem,hogy megakadályozták volna a dolgot hanem jót röhögtek az egészen. Nem tudom elhinni,hogy nincs egyetlen férfi sem aki ilyenkor odalépne,hogy hagyjanak már békén minket.

Apropó a kulcsszó bulimia.....ennél jobban már csak az anorexia a kedvencem. Rohadtul nem szenvedek falási rohamokban,nem hánytatom magam úgyhogy kurvára nem vagyok bulimiás. Elegem van,egyszerűen elmondani nem tudom,hogy mennyire,miért mindig engem kell betalálni?MINEK? Rohadtul nem tehetek róla,hogy genetikailag ennyire vékony vagyok és nem tudok hízni. Aki meg azzal van elfoglalva,hogy mennyire vékony vagyok annak csak annyit üzennék,hogy akkor nem lenne sem combom,sem fenekem,sőt még semmi mellem sem,tudomásom szerint meg mindegyik van. Karom tényleg vékony,nem mondom,hogy nem,de anyukám 3 gyerek után 50 felé 55 kiló akkor mit várunk tőlem?
 
Kurva mód nem ilyen egy anorexiás vagy bulimiás

Azt hiszem nem így nézek ki...
Nem tudja elképzelni senki,hogy ez az egész mennyire megalázó. Amikor már nem tudnak mivel csúfolni akkor ezekkel jönnek,elviselhetetlen. Próbálok tenni a súlyom ellen,amikor rendszeresen sportoltam,úsztam akkor sem voltam nehezebb csak szálkásabb,izmosabb. Többet enni meg képtelen vagyok,rosszul vagyok. Szedtem gyógyszereket,fel is szedtem 10 kilót de amint abbahagytam le is fogytam,gyógyszereken meg nem fogok életem végéig élni az biztos.

Tegnap eleve kegyetlenül szenvedtem a "szerelemtől". Erre kijött az AFC új száma,tökéletesen elmond mindent. Talán olvassa az illető aki miatt az egész van,na ha meghallgatja ezt akkor mindent tud majd. Én tehetek az egészről. Lehettem volna megértőbb de ugyanakkor követelőzőbb is. Rohadtul nem arra volt és van szükségem,hogy vegyen valamit vagy elmenjünk valahova. Csak jó,hogy mellettem van:( Tegnap is ha velem van rám sem mertek volna nézni azok a köcsögök. Ő az egyetlen ember aki sosem bántott a súlyom miatt. Még a Laci is mondogatta,hogy hízzak,de Ő soha. Basszus,annyira érzem a hiányát,hogy azt elképzelni sem lehet. Mindig figyelem mi a helyzet vele,lehet,hogy ő nem tudja de így van. Ha látom,hogy ki van bukva vagy nagyon el van tűnve mindig előkerülök. Nem akarom nyúzni,meg van a maga baja is. Olyan témákat is végig hallgatok amik olyanok a számomra,mintha ezer apró darabra tépnének,de ha neki ettől jobb meghallgatok bármit tőle.

Holnap kezdődnek a vizsgáim egy betűt nem tanultam,szenvedek a szerelemtől,a társadalmi atrocitásoktól,össze kellene kaparnom magam:(


2012. május 14., hétfő

Más ölel át....

Azon kevés emberek krémje akik közel állnak hozzám tapasztalják,hogy kicsit megzuhanva szemlélem az életet jelenleg. Egyedül érzem magam,nagyon de nagyon. Egyetlen ember létezik ezen a bolygón akinek elhiszem az egész monológját amit az életről mond. Valahogy megnyugtat amikor kioktat,a legnagyobb megpróbáltatások közepette is csak a jelenléte mérhetetlen békét eredményez a kis lelkemben. Vannak dolgok amik megszűnnek,átalakulnak,újak jönnek létre de ez örök. Hapikám te meg kösd fel a gatyád,mert szétkaplak:D
Nem értem miért a kioktatás,kinek mi köze van ahhoz,hogy éppen mit,kivel és hol csinálok. Nem szeretem a szenteskedést főleg nem olyanoktól akik nálam milliószor nagyobb bűnöket követtek el. Nekem jó ez az élet,semmi törvényellenes dolgot nem követek vagy követtem el az meg ha valaki agyilag korlátolt ne rajtam élje ki. Mindenki előtt ott van a lehetőség csak élni kell vele.
Nincs semmiféle tévképzetem sem,hogy én vagyok a világon a legszebb sőt még olyant sem gondolok,hogy az utcában ahol élek én vagyok a legszebb,mert ez nem így van,egy átlagos lány vagyok,semmi más. De rohadtul nem átlagosan fogok reagálni a sok bunkó,törtető pénisszel rendelkező díszbuzira. Elegem van,hogy nekem kell hazudni azért,hogy felfogják nem akarok tőlük semmit,mindig én találjak ki valami indokot,hogy ne bántsam meg őket. Sajnálom,1000 felé nem tudok szakadni és nem is akarok. Biztos van a számotokra is a világon valami nagyon kedves lány kitalálva de ez nem én vagyok. Akivel akarom a kapcsolatot tartani az szerintem tisztában van vele.1 kezemen megtudom számolni,hogy hány férfi van az egész világon aki fontos nekem. Lehet jönni azzal a dumával,hogy beképzelt vagyok vagy sokat hiszek magamról bár szerintem ez nem így van. Érdekhajhász sem vagyok. Elég rövid az a lista ami alapján megállapítom,hogy érdekel e valaki vagy nem, az agyagi helyzet ezen nem szerepel maximum olyan szinten,hogy ne a híd alatt lakjon az illető.
"Extrás" kék szemem
Utálom,hogy nem mehetek ki kutyát sétáltatni,mert sok részeg idióta betalál. Mit kellene csinálnom? Testőrt kellene alkalmaznom vagy 2 méteres pasim kellene,hogy legyen? Tény,van amikor finoman is megfogalmazva de kurvásan nézek ki DE ilyenkor vagy buliba megyek vagy valami eseményre vagyok hivatalos,esetleg csak randim van,nem ilyen szerkóban sétáltatok pl. kutyát. Jó,hogy nem zsákot fogok hordani,hogy egyes alakok bírjanak a far**ukkal.

2012. május 4., péntek

Elfoglaltság

Sulinak hivatalosan vége:) Elkezdődött a felkészülési időszak,már csak a vizsgák vannak hátra. Szép 6 év volt az biztos,itt lettem felnőtt,itt kötődtek számomra a legfontosabb barátságok,itt tapasztaltam meg a munka és a siker örömeit:) Most kell belevetnem magamat a tanulásba,még szerencse,hogy csak át kell olvasnom gyakorlatilag a dolgokat,mert az agyam szivacsként szív magába mindent:D

Újabb újdonság a kis életemből.
Nagyon megtetszettek a süthető gyurma ékszerek,most én is elkezdtem foglalkozni velük:) Látok egy kis reményt,hogy nem vagyok végtelenül tehetségtelen,az Alíz segítségével még nekem is menni fog. Hamarosan jelentkezek a saját ékszer kollekciómmal:) Hip-hip-hurrá

Facen nyitottam egy oldalt,szeretnék like-ot kérni rá,köszöntem:)
Hivatalos webshop :) Katt és like!

Most amiket felteszek ékszereket szinte mindegyik 500 Ft:)

Érzelmi életemben semmi hatalmas változás nincs. Nem tudom néha eldönteni,hogy ez jó vagy rossz....de kezdek rájönni,hogy Ő sem olyan tökéletes,mint gondolom. Lehet,hogy számomra egy félisten de a viselkedése alapján csak egy gyarló ember...nem tudom minek csinálja ezt velem,néha 2 pofon kellene neki és helyreugrana az agya. Lényeg tekintetében nem tagadom,hogy fontos volt,fontos és mindig is fontos lesz de a vakságát nem tudom megbocsájtani.