Oldalak

2010. november 27., szombat

Felforgatva

Igazából az elmúlt napok során voltak olyan óráim amik során ráértem gondolkozni. Azt hiszem változtam az elmúlt 2 év után. Felnőtt feladatokat is eltudok látni,gondolok egy csekk befizetésére,hivatalos ügyek intézésére,ugyanakkor megmaradtam a magam kis gyermeteg világában annyi különbséggel a régi életemhez képest,hogy önmagamat egyre kevesebb emberrel osztom meg. Rájöttem nem az a lényeg,hogy kinek mennyi "barátja" van hanem az,hogy harcol valamiért.

Nem igazán szoktam mostanában blogot írni,mert őszintén megvallva magamra sem marad időm,nem,hogy erre de megpróbálok változtatni rajta:)

Sokat melózok,minden fűszálba kapaszkodok a kis szabadidőmet pedig szeretném a családommal tölteni. De igyekszem most már minden mozzanatát megosztani az életemnek.

Röviden összefoglalva az elmúlt hetem:
1 héttel ezelőtt nem voltam suliban,volt mit pótolnom. Telefonon ne keressen senki,mert rajtam kívül álló okok miatt azzal most nem rendelkezek. Zsoltival beszéltem,éli az életét az Edittel. Annyit tudok jelenleg az egész Zsoltis dologra mondani,hogy jó,hogy valaki 0 felelősségtudattal tovább bír lépni és nem törődik azzal,hogy mit hagyott maga után. Köszönöm innen is a sok ígéretet és a 0 cselekedetet,biztosan ezt érdemeltem.

2010. november 17., szerda

Kedvezményes ajánlat az olvasóimnak:)

Drága olvasóim:)

Lehet tőlem is Avon cuccokat rendelni méghozzá 20% kedvezmény jár mindenre. Az sem baj ha az ország másik végében élsz oda is eljuttatom a cuccokat.

Ha érdekel az ajánlat akkor katt ----->Avon eBrochure

Ha rámész a linkre megtudod nézni a jelenlegi Avon katalógust,ha bármilyen kérdésed lenne vagy rendelni szeretnél akkor írj egy üzit a puxedli@citromail.hu címre

2010. november 15., hétfő

Miért a nagy hallgatás avagy hova lettem

Előszokott fordulni,hogy pár napot nem írok de ilyen sokáig elér ritka.

Igazából tegnap akartam írni azzal kapcsolatban,hogy mi van velem, meg Zsoltis dolgokról...erre a véletlen (vagy ki tudja minek köszönhetően) felhívott Zsolti. Nem igazán értettem minek köszönhetem a hívását hiszen arra nem méltatott,hogy megadja nekem az új számát,rejtve szokott hívni erre most meg a semmiből előkerül és 20 percig beszél velem. Sok embert ismerek onnan amerre járkál és szarul esik,hogy még mindig hazudik nekem. Nem értem miért nem érti meg,hogy ő állít egy dolgot másik 6 ember szintén egy dolgot. Akkor kinek hiszek? A saját szememnek és a másik 6 embernek.


Még mindig nem tudom,hogy mit gondoljak konkrétan róla......Amióta elment itt Pécsen nagyon nagy a víz hangja. Rengeteg ember járt itt nálunk,hogy adjuk meg az elérhetőségét de amit én magam sem tudok sajnos nem tudom megadni. Sokan panaszkodtak,hogy pénzt adtak neki ő meg baszott bármit is elintézni. Részemről csak annyit tudok mondani,hogy az én életemet is enyhén szólva megnehezítette. Gyakorlatilag majdnem magántanuló lettem,hogy melót tudjak vállani,tanuláson  kívül ha van 5 percem akkor a neten próbálok egy kis pénzt keresni,szó szerint ember feletti erővel kell küzdenem,hogy helyrehozzam a történteket. 


Sokan észrevették,hogy baj van,mondják is,hogy nem ilyen voltam. Még mindig próbálom az áll mosolyt színlelni de egyre gyakrabban kiesek a szerepemből és a sírás kerülget. Úgy érzem nem vagyok elég erős,elég ügyes ahhoz,hogy megoldjam. Mélyebb perceimben a depresszió folytogatt. Egyre több ember tudja nagy vonalakban mi a baj és csodálkoznak,hogy bírom még. Muszáj bírnom,nem adhatom fel.


Egyetlen támaszom Lackó:) Vele tud egyedül az agyam kikapcsolni és nem arra gondolni mennyi dolgom lenne,milyen hatalmas bajban vagyok. Ha csak az ágyamon ülök mellette akkor is érezem,hogy ez varázslat. Mint a mágnes vonz magához. Néha ökörködünk és előadjuk a másiknak,hogy nem is érdeklődünk a másik iránt de elég ha egy méteren belül állunk  a másikhoz és elvesztjük az irányítást a gondolat felett és csak ölelni és csókolni tudjuk a másikat.


A legnagyobb bajban történt meg a legjobb dolog is velem. Mint ahogy írtam a legtöbb közösségi portálon egy angyal,ezzel a szóval lehet jellemezni.

"Drága egyetlen Lacim(L)!
Te vagy a legszebb és legfontosabb ajándék az életemben. Minden másodpercem csodálatos amit veled,a karjaidban tölthetek. Hiszek az angyalokban,mert te az vagy a számomra,óvsz és védesz,szeretsz,megbecsülsz. Szerelmünk nem származhat máshonnan,mint az angyaloktól,mert kizárt,hogy van ennél az érzésnél tisztább és mélyebb.
Köszönöm,hogy vagy nekem,életem végéig minden pillanatomban csak a tied akarok lenni:)"


Merem állítani szerelmes vagyok és megtaláltam az igazit. Hihetetlen,hogy az emberben milyen érzéseket tud kelteni egy másik ember. A legnagyobb bajban is támogat, egyetlen nézéséért úgy érzem,megérte minden. Nem bánom egy percét sem a sok megaláztatásnak. Olyan fura....mindig a közelemben volt csak nem tudtunk a másikról. Tényleg nem léteznénk a másik nélkül. Rossz ha csak 3 percet nincs mellettem,megérzem a hiányát. Ő a legnagyobb oka annak,hogy itt vagyok nem pedig a föld alatt. Elég csak annyit mondania nekem amikor könny szökik a szemembe,hogy "szeretlek,rám mindenben számíthatsz". Hallom,hogy elcsuklik a hangja és remeg,mert fél elveszít engem. Minden pillanatban érzem,hogy szeret és ennél jobb dolog nem is kell.
Lackó egyik 2 éve készült képe....mindig csak azon gondolkozok,hogy vajon hol voltunk és miért nem találkoztunk előbb(L)

2010. november 3., szerda

Halloween és halottak napja

Hétfőn voltam kint családostól a temetőben.

Nem tudom még mindig nem tartozik a temetőbe való látogatás a kedvenceim közé és azt hiszem sosem fog.

Mielőtt kimentünk már este sem igazán bírtam aludni. Elég rendesen eszembe jutottak azok akik már nincsenek velem. Hiányoznak nem is kicsit....sajnos azt hiszem ilyen téren én is tipikus ember vagyok...akkor hiányoznak már igazán és ismerem meg milyen értékeket jelentettek amikor már nincsenek velem. Valahol azért mégis azt érzem,hogy nem csak velem voltak bajok hanem néhol velük is,nem igazán akartak elfogadni vagy nem is tudom. Szerettem volna megbeszélni velük mindent de nem nyílt rá alkalmam sajnos.
Kis kép nagypapámról...nem igazán maradt nekem több ennél a képnél...már 1 éve meghalt és annyi mindent szerettem volna tőle megkérdezni de nem tettem és már nem is tudom megkérdezni:S Annyira sajnálom papi,hogy összevesztünk Zsolti miatt és nem tudtam elmagyarázni,hogy miről is van szó,te pedig nem akartál meghallgatni és összevesztünk és nem tudtunk kibékülni. Temetésre nem ez miatt nem akartam elmenni hanem nem akartalak látni miután már nem olyan vagy,mint ahogy mindig is láttalak,szerettem volna elbúcsúzni de nem nyílt alkalmam rá. Remélem már jobb neked és a mamival vagy....nem tudom ez neked most jó vagy nem de azt hiszem akad nektek is megbeszélni valótok....majd egy napon mi is megbeszélünk mindent,mert tudom,hogy találkozok majd még veletek,szeretlek titeket(L) Kérlek vigyázzatok a lüke unokátokra azért majd ha ráértek kicsit.(jó kelet nekem ilyeneket írni,elkezdtem sírni....)

Találtam a neten egy számot ami szerelmes beütésű de akkor is úgy érzem,hogy kapcsolható ehhez a témához. Nagyon beleszerelmesedtem,ajánlom mindenkinek,tessék megnézni most azonnal:)
My Chemical Romance-The ghost of you

Miután hazaértünk a temetőből kimentem este Jaredet sétáltatni és olyant láttam,amire magam sem számítottam pedig elég nyílt vagyok az új dolgokra. Utcán csomó gyerek szellemnek öltözve szatyrokkal kunyeráltak cukrokat a járókelőktől meg becsöngetve a lakóktól. Ilyenkor sajnálom,hogy az én gyerekkoromban nem volt ilyen. Én is szívesen kipróbáltam volna,na nem baj majd a gyerekeim:)