Nem nagyon akartam a blogba írogatni,de úgy érzem a dolgok történése miatt kénytelen vagyok hiszen nem hallgatják meg az embert,de ítélkeznek felette ismeretlenül és pálcát törnek felette.Mikor már azt hinné az ember a vihar elmúlik felette és békében boldogan élhet akkor mindig akad valaki aki próbálja a másik embert úgy beállítani,hogy ő maga a SÁTÁN a gonosz és a szekta tagja és még ki tudja miket gondolnak róla úgy,hogy nem is ismerik.Kedves Adél rokonai szeretném közölni a dolgokat ha már vádaskodásra képesek viszont meghallgatni a másikat nem. Sok olyan dolgokat találtak velem kapcsolatban a neten ami engem rossz színben tüntet fel,de nem kell mindent elhinni amit az ember a neten olvas.Én is értek az internethez és én is tudok bárkiről szerkeszteni bármilyen oldalt és oda bármit írni a másikról,hogy más emberek csak ájuldozzanak rajta,hogy él ilyen ember a földön,de az még nem biztos,hogy igaz is,de van olyan szó,hogy ártatlanság vélelme.Gondolom ezt nem kell ecsetelnem és részleteznem mit is takar hiszen a családban van ügyvéd és ezt kimerítően tudja is ismertetni azokkal akikkel ezt szükséges ahogy a rágalmazás és a becsületsértés fogalmát is ami azt jelenti,hogy ha én valakit olyan dologgal vádolok meg vagy sértem meg ami rágalmazás alapja vagy nem fedi a valóságot akkor az a minimum,hogy bocsánatot kérek az illetőtől.Most leírók ide mindent, hogy végre képben legyen mindenki azzal miket terjesztenek vagy mondanak rólam vagy miket is beszélnek vagy mondogatnak a rokonok a hátam mögött és ezzel bántva Adélt és a családját minden alap nélkül.
1. ÁLLÍTÁS: 14 éves kislányokat rontok meg és rontottam meg.
IGAZSÁG: Soha életemben nem volt kapcsolatom 14 év alatti lánnyal sem kapcsolat sem pedig szexuális téren és soha nem is lesz. Ismeretségi körben van olyan lány aki 14 év körüli,de azok barátok és ismerösök kategóriában vannak és őket sem én kerestem meg hanem a lakókörnyezetemből ismerösök gyermekei akik barátkoznak velem,de a barátságot és az ismeretséget szerintem nem korban mérik.Az aki azt mondja nem ismer a szomszéd házából kissebb gyermeket vagy gyereket az hazudik hiszen mindenkinek van olyan ismeröse szerintem az ilyet rólam állítónak is és nem lennék álszent és soha nem is voltam az.
2.ÁLLÍTÁS: 14 év alatti kislányoknak mutogattam magam meztelenül kamerán keresztül.
IGAZSÁG: Soha nem mutattam magam egy 14 év alatti lánynak sem magamat meztelenül.Egyszer egy lánnyal valóban követtem el kamerán keresztül dolgokat,de ő 18 éves is elmúlt és ő szintén mutogatta magát kamerán keresztül meztelen,de mégis engem ítélnek el miatta nem pedig őt.Tudja mindenki,hogy minden dologhoz 2 ember kell és ha valaki venné a fáradságot és megnézné részletesen a lejárató oldalt amit ez a lány csinált bosszúból és elolvasná a beszélgetést kitünne neki,hogy a kamerás dolgot ami megtörtént sajnos azt nem én ajánlottam fel vagy akartam hanem az illető lány én meg hülye fejemmel belementem. Ebben nem hiszem,hogy bármi elítélendő lenne hiszen az interneten ennél sokkal durvább dolgokat művelnek emberek. Ez a lány azt a lejárató oldalt rólam azért csinálta,mert összevesztem vele nagyon csúnyán más dologból kifolyólag és bosszúból átvert rögzített dolgokat amiből összevágva csinált egy lejárató oldalt. Mindenki csak ezzel az egy oldallal tud takarózni semmi mással és ez is egyetlen egyszer történt meg és egyetlen egy lánnyal volt az egész igaz ő különböző neveken: Roxy,Zsuzsa és Ildi neveken is reklámozza a dolgokat,hogy olyan színben tüntesse fel a dolgokat,mint ha több személlyel is tettem volna ilyet,de ez a 3 személy 1 és ugyan az a egy lány akivel összevesztem és ő ezt bosszúből csinálta. Csináltak a nevemben és más oldalakról leszedve képeimet valótlan MYVIP és IWIW oldalt is és oda is írógattak hazugságokat a lejáratásomra,de én nem mások véleménye alapján ítélkezem. Senki ne higyje magát Istennek vagy Jézusnak,hogy ő ítélkezhet más felett hiszen minden emberben vannak bűnök és én is tudok sok mindent a családról ki mit és hogyan is csinált vagy él,de én ezt nem reklámozom vagy olvasom a fejére vagy a családtagjai fejére ahogy azt nálam teszik,hogy az általam szeretett személyeket próbálják bántani a valótlan alapokon alapuló mende-mondák miatt. A kamerás dolog valóban megtörtént amit szégyenlek,hogy megtettem és visszaéltek vele,de már nem tudom visszacsinálni és mindenkinek jár egy új esély ha megbotlik. Mióta Adéllal vagyok semmilyen dolgot nem tettem még csak hasonlót sem és nem is fogok!!!!
3. ÁLLÍTÁS: Én csak élősködök Adélon és majd elmegyek és itt hagyom a számlákat nekik fizetni.
IGAZSÁG: Soha nem élősködtem és soha nem is fogok senkin hiszen mindig is inkább én segítettem másokon és nem fordítva. Adéllal közös bankszámlánk van és a pénzünk ott van fent rajta amivel Adél bármikor szabadon rendelkezhet sőt ha nekem valami bajom esik ő az örökösöm is így minden hagyatéki tárgyalás és más herce-hurca nélkül minden pénzem az ővé a számláról. Ami a számlákat illeti minden számlát fizetek ami velem vagy Adéllal kapcsolatos így közlöm mindenkivel amit a család is igazolhat,hogy a telefonszámlákat maga Adél fizette be a postán és nem a család pénzéből hanem a mi közös számlánkról származó pénzből és minden más költséget is fizetek. Mikor ide költöztem Adél és családja kérésére akkor Adél huga ajándékba minden elvárás nélkül egy DVD lejátszót kapott ajándékba és még sok-sok mást.Ilyenkor hol voltak a kedves rokonok akik engem szólnak le????Én soha nem szólok le senkit mindenki úgy éli az életét ahogy és akivel akarja.Van erre egy ősi mondás: Ki milyen rózsát szakít olyat szagol. Mi egymást választottuk Adéllal és mi nekünk így jó és nem ártunk senkinek. Szeretném ha ezt elfogadná mindenki és nem riogatná a másikat,hogy szekta tagja vagyok stb.....Az a kedves rokon aki meg van keresztelve és hisz a bibliában az mind szektás???Nem hiszem. Soha nem voltam és nem is vagyok semmilyen szekta tagja attól,hogy más zenét hallgatok és nem a magyar nótát vagy a jó ebédhez szól a nótát és,mert másképp öltözködöm,mint az átlag. Attól,hogy másképp öltözöm még lehetek kultúrált diplomás ember és hiába öltözöm öltönybe ha belül meg egy semmi vagyok. Én így érzem jól magam és Adél is ilyen és nekünk így jó.
4. ÁLLÍTÁS: Több nővel is van kapcsolatom Adélon kivül és mindenkit csak arra használok és nem vagyok független.
IGAZSÁG: Adélon kivül más nővel nincs kapcsolatom a barátságon kivül. Az valóban igaz,hogy nem vagyok független hiszen van egy törvényes feleségem akivel válófélben vagyunk és ebből a házasságomból van egy 2 és fél éves kislányom. Szóval tudja mindenki nem egy fiatalt oltogatnak vagy egy gyerekről mondogatnak rágalmakat és próbálják meg elócsárolni más előtt hanem komoly felnőtt ember vagyok egy kislány apukája vagyis édesapa vagyok csak úgy ahogy a sok hülyeséget és rágalmakat mondogatják a saját fiának vagy unokájának. Ha én valóban olyan dolgokat műveltem volna amikkel vádolnak vagy rágalmaznak mások akkor már régen a kislányomat elvették volna tőlem a hatóságok én pedig börtönben ülnék. De soha nem ártottam egy kislánynak sem és nem is fogok ennyire nem alacsonyítom le magam. Édesapa vagyok, válófélben lévő férj aki új kapcsolatba kezdett és most próbál boldogan élni. Mielőtt a fejemhez vágnák Adél mindenről mindent tudott az elejétől kezdve és semmi újat nem mondhatnak neki mivel mikor mi egymással kapcsolatba kerültünk mindent elmondtam neki velem kapcsolatban a rágalmazó oldaltól kezdve a büneimet mindent és ennek a tudatában döntött úgy Adél,hogy ő engem akar és velem érzi magát boldognak.
Hát ennyit a dolgokról!Megkérném a kedves rokonokat ismerösöket és barátokat,hogy ha van valami problémája velem kapcsolatban akkor legyen benne annyi gerinc,hogy leül vele szemben és meghallgatja a másik oldalt is vagy azt,hogy mi és hogyan is történt nem pedig csak hallomásból vagy egy rágalmazó oldal alapján ítélne meg.Én vállalom mindig amit elkövetek vagy elkövettem és nem futok el előle akkor ugyan ezt elvárom másoktól is,mint egy értelmes felnőtt családos ember. Ha valakinek kérdése van írja le nyugodtan és megfogok neki válaszolni rá és akkor nem kell pletykákra alapozni,mert ő is kellemetlenül érezné magát az én helyemben ha róla készül lejárató oldal és neki kellene magyarázkodnia másoknak mi és miért is van és az alapján ítélné meg a környezete vagy a munkahelye. Ha nem hiszi el,hogy lehetséges ilyet csinálni bármikor bebizonyíthatom,hogy semmiből nem tart valakit megrágalmazni és lejáratni interneten keresztül még akkor is ha ártatlan vagy nem is úgy történtek a dolgok ahogy azt más állítja és akkor a saját bőrén megtapasztalhatja milyen az ha rágalom miatt vagy pletykák miatt a szájára veszi a város és a szerettei csak erről beszélnek.Szeretném mindenkivel közölni,hogy amiket terjesztenek vagy mondanak rólam a családban azzal nem nekem ártanak vagy tesznek rosszat hanem Adélnak és az ő családjának (apujának,anyujának,hugának) ráadásul ártatlanul hiszen mindent tudnak és minden el lett nekik mondva és ne higyje azt senki,hogy most a múltamban kutatva olyan infóhoz jutott,mint ha feltalálta volna a spanyol viaszt,mert semmi olyat nem mondhat amit már én magam a családnak el nem mondtam mielőtt Adéllal összekerültem volna. A korral pedig szeretném ha szintén nem foglalkoznának hiszen ha jól tudom a családban másnál is van olyan korkülönbség,mint nálam és Adélnál és ott ez még sem gond csak Adélnál és ez nagyon érdekes. Tudatom mindenkivel,hogy a boldogságot és a szeretetet vagy a szerelmet soha nem korban mérték.Példa rá a híres író Faludy Györgynek 92 évesen volt 28 éves felesége. Akkor köztem és Adél között az életkor különbség nem olyan vészes. Nem hiszem,hogy a családnak az lenne a jobb ha korabeli fiúval lenne aki csak "arra" használná őt aztán lépne tovább más lányhoz vagy éppen ütné-verné őt ahogy már egy másik kapcsolata ezt megtette vele hiszen nem egyszer verte és tépte meg Adélt. Én soha egyetlen kapcsolatomban sem emeltem kezet a szeretteimre még akkor sem amikor megérdemelte volna. Összegezve a leírtakat nem élősködöm meg van a magam pénze és minden más dolgom amire szükségem van és nem kényszerből vagy pedig kihasználásból vagyok Adéllal és minden költségemet magam fizetem így soha nem fogok nekik kárt okozni semmiben örömet és hasznot annál többet és nem vagyok rossz ember vagy közveszélyes bünöző még ha követtem is el hibákat az életemben (kamerás dolog) mindent megbántam és mindent elmondtam azoknak akiknek tudnia kellett róla és meggyóntam a bünőmet. Ha Isten megbocsát és nem ítélkezik felettem másnak sincs joga hozzá!!Van egy olyan mondás: Az Úr nevét szádra hiába ne vedd!!!Aki mást megítél és pálcát tör ismeretlenül felette és elítéli az Úr majd megbünteti helyettem hiszen én nem vagyok Isten vagy mindenható,mint ahogy azt egyesek hiszik magukról én csak egy egyszerű hétköznapi ember egy kislány apukája, Adél szerelme vagyok ahogy ő meg az én ÉLETEM boldogsága.