Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Babett. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Babett. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. július 29., szerda

Ezt sem hittem volna

Reggel 6-kor kelni nem egy leányálom.Főleg,hogy hajnali fél 5-kor kerültem ágyba:S Nem voltam túl fitt.

Még csomó cuccot kellett összepakolnom,az idő rohant,nekem meg 7:20-ra lent kellett lennem a busznál.Nem kicsi volt a kapkodás.

Amikor elindultam Zsolti még aludt szóval nem is igazán tudtam tőle elköszönni :(

Megígértem neki,hogy majd írok neki sms-t,ha odaértem a buszhoz,ha a buszon vagyok,ha a strandra érek....szóval a fontosabb momentumokról:D

A buszmegállóban csak egy kicsit ücsörögtem egyedül(addig is fényképeztem magamat xd) a Zsófi hamar megérkezett.

Szépen elbuszozgattunk Harkányig ahol vártuk Babettet és Melindát.

Időközbe írtam üzit Zsoltinak és kerestem is nem is egyszer és mivel többszöri próbálkozásra sem vette föl kicsit elnapoltam a hívásokat.

Voltunk a medencében és utána elmentünk lángosozni majd a kabinba. Megnéztem,hogy keresett e Zsolti de nem.Próbáltam hívni megint de nem vette fel ezért felhívtam a vezetékest és mondták,hogy alszik még.Kicsit megnyugodtam, hogy jól van és fogtam magam visszamentem pancsizni.

A víz egész kellemes volt de valami hiányzott...Zsolti.

A lányokkal kicsit kiültünk sütkérezni és elmentünk megnézni a telókat.Valami borzalmas sms-t találtam.Az volt a lényege,hogy köszöni,hogy mindig eltudott érni és,hogy írtam neki sok sms-t.

Fogtam magam és felhívtam és szembesültem a kérdéssel.Hol vagy,mert nem a strandon?!? Azt hittem elájulok.Mire alapozta ezt?

Az egyik barátja Gyula ott volt a strandon és mondta Zsoltinak,hogy közel s távol nem lát sehol....

Csak,hogy mindenki tudja Harkány kurva nagy hely szóval nem igazán átlátható és nem lehet kijelenteni egykönnyen,hogy márpedig te nem vagy ott.

Mondtam Zsoltinak,hogy ott vagyok csak esetleg Gyula nem vett észre.

Még egy érdekes dolog Zsoltinak a telója nem jelezte ki,hogy én minimum 6szor kerestem...

Kiderült,hogy egy Pimpőke nevű csodalény akciózik.Ide,a honlapomra és Zsolti honlapjára is irogat érdekes témákban:(

Azt írta,hogy:
Zsolti ne beszélje be magának,hogy érdemes élnie,szabadítsa meg magától a világot és engem is,meg arra a felfedezésére volt büszke,hogy iwiw-en és myvip-en sincs a barátomról kint kép és én ismerkedni akarok meg faszra van szükségem stb. stb......

Csak,hogy tisztázzam.Igen kinnt van mindenhol,hogyha valaki szimpinek talál akkor ott az msn címem vegyen fel.

Ott van az is,hogy "szabadidőmben ezt szeretem csinálni: a párommal és a barátokkal lenni".Azt hittem ebből nyilvánvaló,hogy van barátom meg abból,hogy az van kinn,hogy párkapcsolatban.De ezek szerint ez nem elég úgyhogy a magamról részben is ott virít,hogy van barátom!

A képes dologban volt egyedül igaza.Azt nem tudom iwiw-ről hova tűntek a képei Zsoltinak szerintem feltörhette valaki,mert én tutira nem szedtem le.

Myvip-en tényleg nem voltak fenn.Mert egy barátnőm pasiját kellett tesztelnem,hogy hűséges e és ha ott van Zsolti képe egyből leesik,hogy foglalt vagyok.Leszedtem a képeket és visszaakartam rakni de elfelejtettem,mert mindennap valamilyen hülye csaj miatt voltam ideges.

Zsolti meg elkeseredett,hogy a csajnak a szavaiban van egy kis igazság és messze vagyok tőle és azt mondták ölje már meg magát....elment kicsit sétálni.

Időközbe nekem meg megfájt a fejem,kaptam egy kis migrént,mert nem aludtam szinte semmit,a nap is megártott,szóval volt bajom bőven.Ezért elindultam haza.

Zsolti időközbe olyan jól elsétálgatott,hogy Pécset is elhagyta azt sem tudta merre van,már olyan helyeken járt ahol a madár sem.

Aggódtam nem is kicsit:(

Aztán szegényem hazakeveredett,mert a rendőrök elhozták.Mondta nekik,hogy ő eredetileg Pesti lakos és elindult sétálni és eltévedt szóval elhozták az Árkádig.

Van mégis kedves rendőr!:)

Szegény Cica(legújabb beceneve) úgy leégett:( Győztem kenegetni neki.De hihetetlen boldog voltam,hogy minden rendben vele.
Reggel 6kor készült a kép szóval bocsánat mindenkitől az ortopéd kialvatlan fejemért!

2009. július 25., szombat

Az igazi sztori

Az embereknek nem jó fél igazságokat vagy fél történeteket olvasni vagy tudni és ezt én is tudom nagyon jól.

Van ezelőtt a bejegyzésem előtt egy amit Zsolti írt és kiszeretném fejteni, csakhogy mindenki megértse.

Ismét egy kis vita alakult ki...de azt hiszem minden együttélésben van ilyen.

A barátnőimmel(Zsófi,Babett és Melinda) még a suliban megbeszéltük,hogy a nyáron egyszer kellene találkozni és Harkányban kellene egyet pancsikolni.

A mai napon jelentkezett is Babett és megkérdezte a szerdai nap jó lenne e nekem illetve azt mesélte el,hogy honnan megy majd a busz és mikor.

Miért éppen Harkány? Mert ez az a fürdőhely ami jó és közel van Pécshez és Babett és Melinda közel lakik hozzá:D

Mondtam Zsoltinak,hogy megyek Harkányba a lányokkal.Ő ezt úgy értelmezte,hogy ő is jön majd velem.Mondtam neki ez egy "csajos buli" lesz.

Erre hogy is fogalmazzam meg.A legjobb szó talán az a helyzetre,hogy kétségbeesett lett.Úgy érezte őt itt hagyom,a barátaim nem akarják őt látni,csak az én barátom nem mehet,másoké biztos ott lehet.......

Rossz tapasztaltai vannak az ilyen bulikról sajna...és a tapasztalat ismét derengett neki ahogy nálam is felmerült ez a dolog.

Meséltem neki,hogy ez már rég le volt fixálva és másnak sem jön a párja hiszen Zsófinak nincs,Babett nemrég szakított vele,a Melindának van még rajtam kívül barátja de ő sem hozza.

Én megértem,hogy szeretne jönni és örülnék neki ha velem jönne de tudom milyen amikor csak egy embernek van ott a barátja.Nem tervezem,hogy persze Zsolti nyakába ugorjak vagy hasonló de tudom,hogy egy szingli lányt zavar egy pár akkor is ha nem féltékeny.Egyszerűen ha az ember egyedül van nem jó másokat nézni....

Értem,hogy szeretne jönni épp ezért írtam a lányoknak,hogy zavarná e őket ha jönne Zsolti.Mindhárman azt mondták nem,jöjjön csak ha akar.

Én megértem,hogy aggódik,hogy messze leszek de nálunk nem olyan egy "csaj buli",mint másnál.

Aki ismer minket az ezt igazolná is.Hiszen az én barátaim nem olyanok,mint az átlag lányok.Olyanok,mint én.Ők az osztály éltanulói.Ezt nem úgy kell érteni,hogy stréberek,mert nem azok.Csak tisztában vannak vele,hogy azért van iskola és azért töltjük ott az időt,hogy tanuljunk és a későbbiekben vigyük valamire.

Amint vége a sulinak vagy szünet van ugyanolyanok,mint bármelyik másik lány amikor a barátnőjével beszél.Persze annyi a különbség,hogy mi pasikban és alkoholban is tudjuk a határt de nem vagyunk savanyú lányok.Mi vagyunk a legdilisebbek az osztályban.Ezt persze lehetne mondani a Csilla féle baráti körre.Jó értelemben használom a dilis kifejezést! De náluk nem akkora az eltérés.Hiszen ők órán is izgágák és a privát életben is mi meg ezt a vadságot a privát sulin kívüli életben illetve a szünetekben éljük ki.

Épp ezért nálunk nem olyan egy buli,hogy menjünk bebaszni meg faszizni és keféljünk csak a poén kedvéért.Mi is fiatal,idióta csajok vagyunk de mi egymással is jól érezzük magunkat nem kell hozzá feltétlen pia vagy egy kiadós dugás...

Zsolti elkezdte írni az ez alatt elhelyezkedő bejegyzést én pedig szerettem volna megnézni mit is ír.De nem engedte,hogy lessek.Én sem hagyom senkinek megnézni amíg írok de hihetetlen kíváncsi voltam és átültem az én gépemhez,beléptem ide és megnéztem azt amit éppen ír....Szóltam anyunak meg Alíznak is,hogy lássák mit csinálok.Mondtam nekik ilyent is csak én tudok és ránéztem Zsoltira és mosolyogtam.Nála meg a gép kijelezte,hogy én épp nézem.Én ezt az egészet viccnek gondoltam de őt megbántottam,mert szerinte kijátszottam a bizalmát....és "még büszke is voltam a tettemre,mert kinevettem."

Egyenlőre még nem mondtam konkrét dolgot Zsoltinak jöjjön vagy nem és ő eleve kicsit ingerült volt,mert Ica sokszor kereste meg egy barátnője valami abszurd dologgal kezdte el keresni.

Rámírt a lány msn-en,hogy kellene neki Zsolti sűrgössen.Szóltam neki és olyan sztori kerekedett,hogy majdnem beájultam.

A lány neve Bianka és a barátja kitalálta,hogy bizonyítson.Szopjon le egy pasit kamera előtt és ő azt végig nézné kamera előtt ülve.

Hogy jön képbe Zsolti? Ő Bianka volt barátja és kérdezte tőle Bianka nem e tud valami megbízható pasit a dologra.

Zsolti mondta neki nem engedi,hogy leszopjon valakit azért,mert a barátjának ilyen beteges a fantáziája.Azt mondta majd ő elintézi.

Erre Bianka,hogy na akkor jönnél hozzám és megcsalnád Adélt meg stb.stb.

A fejem is megfájt elmentem a másik szobába és csak feküdtem a szívem meg össze-vissza kalapált.

Másfél óra telt el vártam,hogy majd Zsolti rámnéz de Biankázott a neten....Mérges lettem átmentem a szobámba fogtam a törölközöm,bevonultam a fürdőbe....Ő pedig fogta magát és a pulcsiját és elvonult valamerre a nagyvilágba.

Nem volt a zárban a kulcs,gondoltam elment valamerre.1 óra elteltével írtam neki egy sms-t,hogy "olyan jó,hogy nem tudom merre jár" erre jött a válasz a kapuban ül...

Nagynehezen beráncigáltam de haragudott rám és ismét eljátszottuk azt,mint egyszer....úgy rángattam az ágyba....Hiába hízelegtem vagy mondtam szeretem vagy adtam puszit az arcára...semmi válasz....nem foglalkozott a hízelgésemmel.

Tudom rosszat tettem és sajnálom de nem tettem olyan bűnt ami megbocsájthatatlan:(


2009. június 12., péntek

Hétfőn a "kerti parti"

Gondoltam én azon a napon is,hogy nem kell felkelnem.Eleve azt sem tudtam mi merre van ezért a kedves barátnőm Zsófi segítségét kértem.Megbeszéltük hol talizunk de amire odaértem 2 busz is kelett.Jól van na nem járok busszal,a belváros közepén lakok nem vagyok rászorulva.A talin már nem volt olyan kilátástalan a helyzet hiszen Zsófi és Evelin is velem volt de így sem tudtuk merre kell menni,mert a Babették elhagytak minket.De azért odakeveredtünk.
Részemről nem sok értelme volt elmenni paprikás krumplit enni hiszen annyian voltunk,hogy a konyhában nem tudtam segíteni bár a végén segítettem mosogatni az Evelinnek.Alapjában véve elvoltam amíg ott voltam.Ücsörögtem,beszélgettem a Zsófival de enni sem volt kedvem...Hiányzott az én kicsi Bambim.Épp úton volt hazafelé.Minden pillanatban csak rá gondoltam és elmélkedtem az együtt töltött napokra.Imádlak kincsem.

2009. május 10., vasárnap

Kirándulás az osztállyal

Uticélunk Keszthely volt
Május 02-04
Ennyi kalandban nagyon régen volt részem.
Ennyi meglepetés,nevetés,vicces helyzet és néha ellentét,hihetetlen volt.

Az oda vezető út is nagyon kalandos volt.
A Mónival csatát vívtunk ki tud hülyébb szitukat fényképezni címszó alatt XD Nem is tudom ki nyert.Én hülyébbeket fényképeztem ő meg többet.Szóval egál.

A vonaton volt 2 beszívott,bepiált hülye gyerek akik még a falat is megtoszták volna de mivel találtak lányokat(szegény Mónit főleg) inkább nekünk szánták a komoly elmés megjegyzéseket.

Bagós kocsiba ültünk olyan voltam,mint egy lánc dohányos amire kikeveredtünk,bár az ofő egy idő után amikor elege lett a 2 hülyéből (az utolsó fél órában)átvezényelt minket egy nem dohányzó kocsiba.

Mint,mindig most is hiába minimalizáltam le a csomagjaimat így is dupla annyi cuccot vittem,mint kellett volna,remek volt cipelni mondhatom.

A hely ahol voltunk szállás szempontjából egész normális volt,de a kaja...

A Cintivel és az Ivettel voltam egy szobába a 303-ban,a 302-ben a Móni(Babett),Zsófi,Melinda, a 304-esben a Csilla,Zita,Móni(Palkó) és a 305-ben az ofő volt.

Az ottani kalandok
Voltunk egy csomó szuper helyen de én azokat említem amik nekem nagyon bejöttek.

Kínzó múzeum.Pont olyan,mint én tisztára beteges volt de szerintem az én ízlés világomat tökéletesen tükrözte is egyben.

A Festetics kastély.Megállapítottuk,hogy nem voltak túl szép emberek a lakói a kastélynak.Legalábbis az tuti,hogy nem festettek túl szépen a portrékon hahaha,Palkó mondta reméli nem egy ott lakó rejtőzködik a szekrényébe,mert akkor megijed.

Marcipán múzeum.Azta ilyen dolgokat nem is hittem,hogy lehet marcipánból csinálni.Nekem még gyurmából sem sikerülne XD

A vacsora remek volt.Inkább ne egyek soha,mint,hogy azt kelljen ennem.

Az osztályfőnöknek is voltak olyan megszólalásai,hogy az felejthetetlen:
-Á a Jeni az a kis kutya(és mutat olyan nyak magasságban)
-Mónikám nem bírom tovább,hámozzon ki.
-Beteszi? Hátulról csak csúsztassa be.
-Éredekes...érdekes.Azt a hangsúlyt hallani kellett volna.
-Ó szegény kis állat.Olyan puha,selymes bundája van ám neki.Ha a férjemmel találunk egyet akkor hátra visszük és elengedjük.És közbe rugdálta be a fűbe a tetemét XD

Mindent egybe vetve az ofő nagyon rendes volt velünk végig.

Mentünk a szép kilátóba amikor út közben találtunk elhullott állatokat.Hát persze,hogy le kellett fényképeznem.Itt hangzott el az ofő ominózus vakondos mondata.Jaj még mindig szakadok a nevetéstől.

Vizipipáztunk.Júúúúúúúúj.Nagyon komoly volt.

Szalonnát sütöttünk.Nem úszhattam meg,hogy énekeljek.Nem szeretem fitogtatni,hogy tudok énekelni de azért egy kicsit énekeltem.Mindenki csak nézett.Legalább ezt tudom ha mást nem is XD

Az Afrika park is komoly meglepit rejtegetett nekünk.Az egy dolog,hogy az állatok csodálatosak voltak de ami mégdúrvább,hogy olyan vihar kerekedet amilyent szinte soha nem láttam.Az lett belőle,hogy ofő szerzett kocsit amivel levittek minket,mert úgy szakadt,hogy mozdulni sem bírtunk és ha sokáig tököltünk volna nem értük volna el a Pécsre menő vonatot.Így is eláztunk de kalandnak remek volt.

A sok kaland ellenére nagyon hiányzott nekem Zsolti.
Írtam is neki szép sms-eket.
Amíg nem voltam társalgott anyummal meg hugommal XD