Oldalak

2010. szeptember 30., csütörtök

2 hete nem írtam avagy nagy változások történtek az életemben

Azt hiszem,hogy a népszerűségi indexem most rohamosan megindul majd lefelé az olvasóim bizonyos körében de sajnos nem tudom azt mondani,hogy érdekel hiszen amit azok a bizonyos olvasók hallanak rólam mind hazugság és valóság alapja 0,1% a többi pedig elferdített képzelgések halmaza.

Szóval az utolsó bejegyzésemmel ellentétben az igazat megvallva semmi sem volt rendben Zsoltival de az állandó baszogatása után inkább megírtam azt a buzi bejegyzést csak hagyjon békén....

Az utóbbi hónapokban végleg sikerült eldöntenem és elhatároznom,hogy egy nagy és bátor lépést teszek olyant amit régóta tervezek. Szakítottam Zsoltival és az igazat megvallva kurvára nem bánom. Életem egyik legjobb döntésének tartom.

Azóta Laci a párom és hallom az utóhangját az eseményeknek,hogy Zsolti milyen sztorikat kreál.
"A barátnőmet elengedtem találkozni egy pasival erre ő a karjaiba menekült megcsalt és azóta ide hordja hozzánk a pasit és itt előttem csinálják a dolgaikat". Zsolti szereti ferdíteni a képet és hazudni maradjunk ennyiben de nem is érdekel igazán már. Folyamatban van,hogy elköltözzön innen és azóta neki is van egy új párja. Szóval nem kommentálnám az eseményeket inkább.

Zsolti is publikálta Lacit akkor én is publikálhatom őket:D
Sok boldogságot:)

2010. szeptember 14., kedd

Sok elmaradás és gondolkodás

Mint sokan értesültek az én illetve Zsolti blogjából volt nem egy nézeteltérésünk de ennek ellenére meg tudtunk mindent beszélni és semmikép sem akarjuk az életünket úgy eltölteni,hogy a másik abban nem tölt be fontos poziciót!

Nem szeretném ha bárki is áskálna az életünkben én sem teszem máséval ezt,annyi adat publikus amennyit én és Zsolti közzéteszünk a többi magánügy!

2010. szeptember 5., vasárnap

1 éve 3 hónapja de ezt most kurvára nem így terveztem :'(

Nem így akartam ezt a mai napot....de nem jött össze amit szerettem volna de már mind1 is....

Zsolti elment kettőkor és még mindig nincs itthon. Olyan helyre ment cigit meg tejet vinni ahol eleve lógnak neki 40 000-el. Logikus is,ha tartoznak nekem akkor még én segítek másokon....Mind1,már ez sem érdekel csak nem tudom ezen mi tart 4 óráig....hisz még mindig nincs itthon,mert "beszélgetnek és belemerültek a múltba". Szarok a merülsére,merüljenek de ne pont ma.....szerintem Zsolti azt sem tudja mi van ma....szarul érzem magam,nagyon szarul...nincs kedvem semmihez főleg,hogy amióta nincs itthon én csak tanulok de semmi haszna....

Nem mondanám romantikusnak a mai napot. Sőt semmilyennek már 4kor azt mondta hazajön de azóta is semmi....nincs arra szó,hogy mennyire fáj!

2010. szeptember 3., péntek

Van helyem:D

Sikerült normális helyre vergődnöm végleg. Most 4-es padok vannak és így ülünk:
Évi-Palkó-Én-Kriszti:)

Olyan jó,hogy barátokkal vagyok ismét.
A tantárgyak és a tanárok furák de elhatároztam idén bizonyítok szóval hajrá tanúlni,muszály valamire vinni:)

2010. szeptember 2., csütörtök

Fura egy randi XD

Kicsit még írok az Alíz szülinapjáról:)

Persze,mint lenni szokott kapott ajándékokat is. Nem sok mindent de azért remélem tetszik neki és örül neki.





Nem tudom a képekre való ránézéssel kiderül e mi micsoda. Kapott egy hatalmas tusfürdőt,valami kéztörlő cuccost meg egy mini zacsis kutyát. Azért kapott Kittys dolgokat,mert nagyon szereti őket,jobb ötletem meg nem volt.

6kor előkerült a Dani is,hogy nincs e kedve az Alíznak taliznia vele. Mondta az Alíz,hogy igen erre a Dani mondta,hogy menjünk a koleszhez ahol van.... A Dani mivel nem Pécsi hülyén mondta a kolesz nevét így egy lánykoleszhoz jutottunk el. Hamar leesett nekünk,hogy csöppet rossz helyen vagyunk így egy kimerítőbb telóbeszélgetés után kiderült az ANK-nál van koleszban. Odaszállítottuk az Alízt taxival.

Olyan aranyosak:) Még csak egy arcra puszi sincs köztük,viszont folyamatban szorongatja a Dani az Alíz kezét:)


Gondolkoztam rajta valaha érkeztem e taxival randira de rákellett jönnöm,hogy nem XD

Az első nap nem volt zökkenő mentes:(

Valahogy nem vártam igazán a mai napot:S De szerintem ezzel sokan vannak így rajtam kívül:)

Most már nem egyedül kell elbattyognom a suliig(hiszen van,hogy Zsolti nem ér rá elkísérni engem) hiszen az Alízzal megyek most már. Suliba beérve megmutattam neki a termét és kiderült,hogy közel van az enyémhez így rajta tudom tartani a szemem ha kell:P

Amíg el nem felejtem már személyesen megtettem de blogon keresztül is megteszem boldog szülinapot a hugocskámnak:) Nagylány vagy,most lettél 15 éves:)

Olyan szerencsések vagyunk,hogy idén sem kaptunk normális termet. Olyanban vagyunk amiből minden szünetben ki kell jönni,bezárják szóval a folyosón töltjük a szünetet. Most is reggel nem volt nyitva a terem így az ajtó nyitásánál megindult a csorda és mint mindenki tudja nem fogok tülekedni egy hülye helyért.....Hoppon is maradtam nem maradt egy hely sem XD Fogtam magam és egy széket a Zsófiék mellé húztam azon üldögéltem majdnem az egész nap folyamán.

Ofővel is volt óránk. Hozatott föl padokat és beültetett 3 ismeretlen ember közé :S Nem örültem neki túlzottan hiszen a barátaim fényévekkel odébb vannak és ráadásul egy pasi mellé kerültem:S Hát nem erről álmodtam,de ez van ezt kell szeretni.

                                        

Van néhány elég fura nevű tantárgyam azt sem tudom mit takarnak.
Pl.:
-jog
-áruforgalmi ismeretek
-árúforgalom tervezése
-vállalkozási ismeretek
-angol-ruha
-általános árú ismeret

Nem bántam,hogy elszállt az idő amíg a suliban kellett dekkolnom. Hazafelé az Evivel jöttem egy darabig. Nagyon bírom a csajt:)

Itthon Pufi meglepett nem is kicsit(L)

Megkaptam a mini szökőkutat amit néztem tegnap és annyira tetszett. Mindig akartam egy ilyent de annyira szép,na jó meg pisiltető ahogy csobog de akkor is:) Olyan szuper. Kis vízeséses és még szépen világít is ahogy csobog a víz. Mellékelek néhány képet(L)



A kutacskáról pedig a másik ajándékommal készítettem a képet ami egy teló:)

                                                      
Nagyon örültem a sok ajándékomnak:) Meg sem érdemlek ennyi mindent.:)

A nap további részében már nem voltam ennyire vidám,mert már most a tanuláson kell gondolkoznom meg azon,hogy milyen tantárgyra milyen füzet kell.....nem tudom egyszerűen már most idegesít a suli:S



2010. szeptember 1., szerda

Újra suli csak kicsit más a felálás

A mai napom sűrűnek mondható volt minden ami elképzelhető.

Reggel 6-kor keltem,elkészültem és 8-ra bekísértem húgomat évnyitóra hiszen nagyon izgult és még azt sem tudja szegényke mi merre van a suliban.

Nem álldogáltam sokat hugimmal és Zsoltival,mert ofőm előkerült és nem tudta mikorra beszéltük meg a talit az osztállyal. Mondtam neki,hogy konkrétan semmit nem beszéltünk meg,suli honlapján sincs fönn semmi.....Azért ez a drága nő mondta ha már ottvagyok menjek fel a terembe. Valahogy nem volt hangulatom tök egyedül az ofővel szobrozni.

Sikeresen rosszul lettem....hiába nem vagyok hozzászokva a korai keléshez és ahhoz,hogy magassarkúban tipegjek órákon át úgy,hogy nem eszek szóval Pufi vett a büfében itókát nekem és máris jobban lettem. Majd a suli előtt felhívta a Mónit és a Zsófit,hogy mi volt a célja vele azt ne kérdezze senki,mert felhívta őket majd adta a telót,hogy adom az Adélt :D Gondolom alapból szólni akart nekik,hogy elméletben korábbra kell bejönni,mint amit mindenki híresztelt azaz a 11 órát.

Az is megvolt beszélve,hogy a régi és új osztálytársak összeismertetése végett lesz egy kis piknik tartva de nem lett belőle semmi hiába vártuk XD Nem találtuk végül magunkat szembe a tanárral aki kitalálta az egészet.

A csajokat jó volt látni hiszen imádom őket. Az idei padtársi rend kicsit változott de a banda az ablaknál ül. Első padban a Zsófi és a Móni,másodikban a Szasza és az Evi,harmadikban meg én és a Palkó:P Hiába mi vagyunk a halálos párosítás XD

Láttam egy csajt:D Jaj anyám a múzeumban lenne a helye. Kemény 14 éves és rövid emo haja van aminek a legelejére beletett valami kötelet vagy kócot vagy nem tudom mit,hogy az elején legyen benne egy hosszabb rész....Maradjunk annyiban,hogy ezt a frizurát nem lehet leírni annyira komoly,hogy látni kell. Ja és a haj koronája egy pink masni volt ami a csaj egész fején átkötve lifegett. A csaj hófehérre volt meszelve és az orrában egy baszottnagy karika lifegett.Ja meg a szemöldöke levan gyantázva és fekete szemcerkával van rajzolva helyette valami girbe-görbe vonal:S Én toleráns vagyok,nem lehet azt mondani,hogy nem de nem értem az ennyire szélsőséges megjelenést. Komolyan mondom(AFC) Tominak is vannak viszonylag extrémnek mondható dolgai és ruhái de könyörgök ő nem 14 és ehhez a csajhoz képest ő egy áttlagos emberke.Ja és a legszebb az egészben az,hogy a hugom osztálytársa....Szegény Alíz most már neki is van egy rém Tupír Tapírja XD Na nem baj....teljesen véletlenül a kis tapír 9.-es én pedig 13 szóval ő egy szecska és szopathatom:D Kell ennél több?:P Na viccet félretéve nem bántom meg semmi csak nem értem ezt az enyhén felfoghatatlan külsőt 14 évesen....Kicsit magas miért kell 14 évesen annyira különbözni egy átlagos lánytól vagy miért kell a figyelmet mindenáron magunkra irényítani:S

Most estefele elkísértük az Alízt és a barátnőjét a Beát a Bea tesójának a koncertjére. Azaz a Laci bandájának a koncertjére. Kicsit olyan AFC fílingem volt,mert maga a koncert nem egy forgalmas menő helyen volt hanem ilyen kis házibuli jellegű valami volt de jól nyomták és persze egyből a kedvenc bandám jutott az eszembe hiszen anno ők sem fényes rendezvényeken és színpadokon léptek fel.

Zsoltival mi eljöttünk a Beáék hazahozzák az Alízt én pedig most összepakolok a holnapi napra ami bár nem ígérkezik rövidnek sok izgalmat tartogat és legalább a csajokkal leszek. Sok fura elnevezésű órám lesz és az új emberelk egynelőre nem szimpik az osztályból de ki tudja mit hoz a jövő én izgatottan várom:)

2010. augusztus 29., vasárnap

Azt hiszem túl sokat netezik és észre sem veszi :(

Ma is próbáltam aranyos,bújós cica lenni de igazából nem sikerült úgy,mint tegnap. Kértem,hogy bújjon hozzám az ágyban de semmi:S Azt mondta dolga van amit nem igazán értek hiszen az,hogy myvipen nézegeti azokat akiket nem is ismer....meg felveszi őket msn-re számomra nem dolog...ma többször is ezt csinálta és szerintem észre sem veszi :( Volt,hogy mögé ültem de azzal sem mentem sokra,mintha ott sem lettem volna:S Kértem,hogy jöjjön el kutyit sétáltatni az is kb.15-20 percbe tellett amire eljött a géptől:( Nem értékelem valami jól ezt a napot de talán majd a többi nap jobb lesz.

Most kentem neki egy kis kalácsot elmajszolta:) Olyan aranyos ahogy majszol:)

Zsoltinak az a mentsége arra,hogy netezik,hogy én aludtam....akkor mentem már csak aludni amikor kértem jöjjön oda ahol vagyok de mégsem jött...persze,hogy akkor alszok,nem is azt akarom nézni ahogy ő másokat nézeget vagy msnel szórakozik....meg eleve elég jól elfáradtam,mert hugomnak a kb. 40 könyvét bekötöttem olyan átlátszó cuccal,hogy ne koszolódjon meg hasonlók,mert neki nem ment:S

2010. augusztus 28., szombat

Ma angyalka vagyok:)

Miután a tegnapi nap nem éppen úgy sikerült,mint ahogy terveztem ezért a mai nap próbáltam megvalósítani az elképzeléseimet.

Reggel már kávéval vártam Pufit,csináltam neki finom szendvicskét,egésznap bújtam,kedveskedtem,pajkoskodtam:P És remélem az este is tetszett Zsoltinak:D

2010. augusztus 27., péntek

Kanos pöcsök :@

Amíg el nem felejtem....sétáltattuk Jaredet és egy csoport idióta csávó megtisztelt a "figyelmével".

"Megsimogathatom? És a kutyát?" Kicsit lettem csak paprikás....igazából ha nem kutyával lettem volna és nem is az Alízzal meg a Zsoltival tuti odamentem volna,hogy "Igen,mit szeretnél"? Csak addig nagy a pofájuk amíg nem megy oda az ember,olyankor azt sem tudják,hogy köpjenek vagy nyeljenek... annyira nekik mentem volna:)
Na azok a pasik kb. hasonló dolgokat művelhetnek otthon.....tuti nem láttak még nőt XD

A nap egyszóval összefoglalva:szar.....

A mai napra megvolt beszélve,hogy elmegyek körmöshöz.....az igazat megvallva nem sok kedvem volt hiszen múltkor is mi lett a vége.....az,hogy ki lett fizetve és kb. 3 óra múlva már semmi nyoma nem volt egy "baleset" miatt. Most is sikerült 3 órát ott ülni de nagyon tetszik:)

Hazajöttem,Zsolti blogot írt (ami a mai nap folyamán összidőt nézve kb. 5-6 órát vett igénybe),Alíz netezett,nekem nem maradt más mint a pihi,mert fájt a fülem....a drága narkolepsziának köszönhetően már este volt amire felébredtem.

Zsolti morci rám,mert nem foglalkoztam vele....maga az esténkből semmi nem lett,hiába akartam kedveskedni:S

Tesóm még este beesett és a Csaba csak annyit tudott mondani nekem,hogy látta a neten,hogy narancsbőrös a fenekem. Köszönöm szépen! Egyáltalán nem az,főleg azt tekintve,hogy 45 kiló vagyok és életembe nem volt narancsbőröm.....kedves velem a Csaba mindig,hiába, "nagyon szeret".  Most sikerült belegázolnia a lelkivilágomba,köszönöm neki innen is....

2010. augusztus 26., csütörtök

Azt hiszem sokkoltam :D

Hát igen.....talán nem ilyen szerkóban kellett volna menni Tk osztásra de nekem ez tetszett:) Kicsit megbámultam,akarom mondani nagyon,nagyon. Pedig szerintem nem voltam annyira feltűnő jelenség:S Nem volt kinn sem a fenekem sem a mellem szóval....Bár a Zsófi szavaival élve "maga az összkép" :D Volt olyan kedves osztálytársam aki meg sem ismert XD
Nem vagyok ennyire furcsa színű,csak hülyék voltak a fényviszonyok XD

Adj ötletet,lehet a tied nyer!

Hatalmas örömhírem van. Pár perce kaptam meg a yorkimról készült képeket! A kis szerelmem most egy hetes és komolyan szerelmes vagyok :)

Várom a kreatív emberkék javaslatát arról,hogy mi legyen a kutyusom neve. Ami legjobban tetszik azt a nevet fogja a kutyus viselni. Akinek ötlete van az írja meg kommentben. Nagyon számítok Tomi ötletére,mert nagyon komoly dolgokat tud kitalálni :D szóval hajrá mindenkinek és várom az ötleteket! További képeket teszek közzé arról ahogy növöget. Tudom még picike de már most lehet ötletelni!

És most tessék,lássák a csodát XD
Anyuka és a gyerkőcök

Picikém
Kis pofija

Suliközeli élmények :"(

Valahogy nem akarok iskolába menni.....főleg,hogy már nem akartam a Keróba járni hanem Budapesten a Kodolányiba de olyan okos vagyok,hogy nem adtam be jelentkezést a média szakra....és nem is bántam meg,mert az államilag támogatottra tuti nem vettek volna fel...hiába kevés volt a pontom. De most ezt elvégzem kapok pár szakmát, lerakok egy nyelvvizsgát és máris több a pontom.

Holnap Tk osztás....valahogy nem vágyom rá. Főleg néhány okosabb osztály társam jajveszékelésére. Szinte hallom. "Úr Isten,hogy nézel ki? Most akkor nem vagy emo? Mennyibe került ez meg az?"....Nem épp értelmesek. Tény a nyár során megváltoztam némiképp. De mindenki változik így én is. Kíváncsi vagyok azért a reakciókra. Az élelmesebbek nem lepődnek meg annyira ha már ma ránéznek a blogomra :P
Én lennék:)

2010. augusztus 25., szerda

Csodás reggel:)

A mai napom egy számomra csodás meglepetéssel kezdődött Zsolti amire felkeltem megsétáltatta Jaredet:) A kis hülyét....Tök édes volt,hogy elvitte egyedül is. Nem szokta,de ez most jól esett:)

Nem tudom csak a mi kutyánk ennyire lökött e de kezdem azt hinni baj van az agyával méghozzá nem is kicsi. Eddig csak kan kutyákra bukott ám ma találkozott egy lógó csöcsű tacsival és szerelmes lett (legalábbis nagyon jajgatott a hölgy után). Sikerült az egyik sétája során egy adag kakit is benyelnie....kicsit behánytam. Ja meg ne feledkezzünk meg arról,hogy még mindig nem szobatiszta.....ő utca tiszta. Halál komolyan. Az utcán nem pisil,nem kakil csak a lakásban:S De akkor sem alomba.....El kellene vinnem kutya pszichológushoz :D
Jobban lógott a tacsi csöcse XD
Bocsi,de muszáj volt :D
A kis Casanova :P

2010. augusztus 24., kedd

Alvás,Dante,Jared, ismét kutyi,minden egy nap:)

A mai nap is jó volt bár vannak momentumok amik kissé idegelnek és nagyon csúnyákat tudnák mondani azaz írni de nem fogok,kivételesen befogom a hatalmas számat.

Jelen pillanatban épp Scooter - Jumping all over the world-ot hallgatok:D Régen nagyon nagy kedvencem volt,most meg egy kis nosztalgia kedvéért előkaptam,imádom(L)
Hamarosan Zsoltival elköltözünk. Szeretnénk függetlenedni,én háztartást vezetni(bebizonyítani,hogy nem vagyok annyira elveszett,mint sokan hiszik). Na meg ne felejtsük el a költözésből azt sem,hogy jóapám mostanában nagyon szeret veszekedni főleg velem....meg Jared sem maradhat itt sokáig,mert nagyon nem tetszik egyes embereknek a kutya a lakásban. De így legalább lesz az Alíznak egy külön szobája ahol eltud Dantézni. Ja elfelejtettem,Dante az Alíz pasija,olyan aranyos.
Dante,igazi lázadó emo
Ma is sikerült rengeteget aludnom aminek az volt az eredménye,hogy csak most ültem le blogolni de legalább leültem:)

Ma is dumcsiztam a Tomival. Mint mindig most is jófej és aranyos,tök nagy megtiszteltetés ért. Küldtem neki myvip meghívót és kommentelni fogja a képeimet. De mint már írtam egyszer, msn címet hasonlókat senkinek sem adok meg! Ismét olyan dolgokat tudtam meg és dumcsiztunk ki amiről álmodni sem bírtam volna XD Kérésének eleget téve most már muszáj lesz új képeket is publikálnom:D

Elvittük Pufival sétáltatni Jaredet. Olyan ügyes volt,hogy belecsúszott a kútba amiből inni akart....kis hülye gyerek,de legalább tudjuk,hogy tud úszni XD
Itt is látszik nem 100-as :D
Ja és amíg nem felejtem el:D 3 hét múlva megkapom a Yorkimat:))))))) Imádom(L) Majd lesz a Zsófinak kit dögönyöznie. Természetesen a kutyust az egyetlen drága szerelmemnek Zsoltinak(L)(L) köszönhetem! Köszi Pufi,imádlak! Most már a mi saját családunk is bővül:D




2010. augusztus 23., hétfő

Ezt nem vártam volna Laci :(

Ha valakitől nem vártam volna,hogy bunkó legyen az te voltál. De mint már írtam az ember a saját hibáiból és kudarcaiból tanul...most levontam én is a magam tanulságát.

Feljött a Laci msn-re és szóvá tette, hogy tudni szeretné, hogy nem e kísérem el a pótvizsgájára. Mondtam neki,hogy  nem tudom még, hogy milyen programom van péntekre majd kiderül és szólok neki. Erre jött azzal, hogy de neki most nincs nettje és most sem otthonról netezik és addig nem biztos lesz neten. Mondtam neki, hogy értem de ha akarok valamit akkor elérem telón.

Nem értem ez nekem magas. Mit akar tőlem? Hiszen nem azt kérdezte,hogy elkísérem e Zsoltival hanem,hogy csak én:S De hisz tudja, hogy van párom. Nem úgy megy, hogy megbeszélés nélkül fogom magam és egy másik pasit kísérgetek.

Egyszercsak eltűnt netről majd írtam neki egy sms-t(coke.hu-ról,mert a saját kártyámon egy garas nem volt.... bunkó meg nem akartam lenni.

Az sms-ben ez állt:
Szia!
Látom már nem vagy neten,péntekig mindenféleképpen jelentkezek,hogy mi legyen.
További szép napot neked,Adél

Erre az üzim után nem kaptam még egy sms-t sem. Hogy lehet ennyire bunkó? Eleve előfizetős a kártyája és akkor 25 Ft-ot sem áldoz rám? Anno folyamatban felhívott most meg még egy üzi sem? Ezt nem vártam...Eleve az lett volna a minimum, hogy ha eltűnik a netről ír egy üzit, hogy bocsi vagy valami. De még az üzimre sem méltatott válaszolni. Nagyot csalódtam benne....Ez mi? Ha már tuti nem baszhatja a pinám akkor egy sms-t sem érek :'( ?

Azt hiszem akkor nem tart igányt rám a pótvizsgájára de már én sem arra, hogy bármikor bárhova elkísérjem!

Egy remek nap

Azt hiszem minden napnak ilyennek kellene lennie,mint a mai:) Olyan jó Zsoltival ismét hülyülni. Nagy nehezen nekiálltam a myvipem és az iwiwem átszerkesztésének,persze Pufi segítségével:)

2010. augusztus 22., vasárnap

Drága Pufi:)

Nagyon sajnálom ha úgy érzed,hogy hibáztatlak,pedig ez nem áll szándékomban csak tudod,hogy lüke vagyok.....vannak hibáim nem is kevés és ezek a hibák magukkal vonják azt is,hogy te is hibázol,nem te tehetsz mindenről!

Én komolyan mondtam neked amit mondtam a cukrászdánál. Nagyon szeretlek csak hagyd magad.....ha engeded bizonyítom csak adj erre időt,szép lassan de teszek a kapcsolatunkért,nem veszekszem többet. Ezért is mondtam,hogy a mai naptól ne foglalkozzunk a múlttal,én nem fogom emlegetni de kérlek te se tedd azt.

Szeretném megköszönni Tominak,hogy a lükeségem ellenére beszélget velem és normális hangon teszi ezt és rávilágít a hibáimra és segít kijavítani azokat.

Pufika neked meg annyit üzennénk,hogy tényleg nagyon nagyon szeretlek és csak annyit kérek cserébe,hogy te is szeress engem és ne veszekedjünk,én sem kezdem és kérlek te sem(L)

Mostantól hangot adok az érzelmeimnek és elmondom mindennap mennyire szeretlek!

2010. augusztus 21., szombat

A mai nap minden kiderül:)

Mint láthatta mindenki pár napig nem volt elérhető a blogom ennek az volt az oka,hogy kicsit gondolkoznom kellet mit és hogyan írjak le hiszen elég nagy kimaradással "büszkélkedhetek"....aminek nem más az oka,mint,hogy az én kis szürke életemben zajlottak az események és nem igazán volt lelkierőm körmölni ide is....de most lehet mit olvasgatni,szóval hajrá:)
Adam Lambert-Whataya want from me
.....
ezt éreztem én is