Ma is próbáltam aranyos,bújós cica lenni de igazából nem sikerült úgy,mint tegnap. Kértem,hogy bújjon hozzám az ágyban de semmi:S Azt mondta dolga van amit nem igazán értek hiszen az,hogy myvipen nézegeti azokat akiket nem is ismer....meg felveszi őket msn-re számomra nem dolog...ma többször is ezt csinálta és szerintem észre sem veszi :( Volt,hogy mögé ültem de azzal sem mentem sokra,mintha ott sem lettem volna:S Kértem,hogy jöjjön el kutyit sétáltatni az is kb.15-20 percbe tellett amire eljött a géptől:( Nem értékelem valami jól ezt a napot de talán majd a többi nap jobb lesz.
Most kentem neki egy kis kalácsot elmajszolta:) Olyan aranyos ahogy majszol:)
Zsoltinak az a mentsége arra,hogy netezik,hogy én aludtam....akkor mentem már csak aludni amikor kértem jöjjön oda ahol vagyok de mégsem jött...persze,hogy akkor alszok,nem is azt akarom nézni ahogy ő másokat nézeget vagy msnel szórakozik....meg eleve elég jól elfáradtam,mert hugomnak a kb. 40 könyvét bekötöttem olyan átlátszó cuccal,hogy ne koszolódjon meg hasonlók,mert neki nem ment:S
2010. augusztus 29., vasárnap
2010. augusztus 28., szombat
Ma angyalka vagyok:)
Miután a tegnapi nap nem éppen úgy sikerült,mint ahogy terveztem ezért a mai nap próbáltam megvalósítani az elképzeléseimet.
Reggel már kávéval vártam Pufit,csináltam neki finom szendvicskét,egésznap bújtam,kedveskedtem,pajkoskodtam:P És remélem az este is tetszett Zsoltinak:D

2010. augusztus 27., péntek
Kanos pöcsök :@
Amíg el nem felejtem....sétáltattuk Jaredet és egy csoport idióta csávó megtisztelt a "figyelmével".
"Megsimogathatom? És a kutyát?" Kicsit lettem csak paprikás....igazából ha nem kutyával lettem volna és nem is az Alízzal meg a Zsoltival tuti odamentem volna,hogy "Igen,mit szeretnél"? Csak addig nagy a pofájuk amíg nem megy oda az ember,olyankor azt sem tudják,hogy köpjenek vagy nyeljenek... annyira nekik mentem volna:)

![]() |
| Na azok a pasik kb. hasonló dolgokat művelhetnek otthon.....tuti nem láttak még nőt XD |
A nap egyszóval összefoglalva:szar.....
A mai napra megvolt beszélve,hogy elmegyek körmöshöz.....az igazat megvallva nem sok kedvem volt hiszen múltkor is mi lett a vége.....az,hogy ki lett fizetve és kb. 3 óra múlva már semmi nyoma nem volt egy "baleset" miatt. Most is sikerült 3 órát ott ülni de nagyon tetszik:)
Hazajöttem,Zsolti blogot írt (ami a mai nap folyamán összidőt nézve kb. 5-6 órát vett igénybe),Alíz netezett,nekem nem maradt más mint a pihi,mert fájt a fülem....a drága narkolepsziának köszönhetően már este volt amire felébredtem.
Zsolti morci rám,mert nem foglalkoztam vele....maga az esténkből semmi nem lett,hiába akartam kedveskedni:S
Tesóm még este beesett és a Csaba csak annyit tudott mondani nekem,hogy látta a neten,hogy narancsbőrös a fenekem. Köszönöm szépen! Egyáltalán nem az,főleg azt tekintve,hogy 45 kiló vagyok és életembe nem volt narancsbőröm.....kedves velem a Csaba mindig,hiába, "nagyon szeret". Most sikerült belegázolnia a lelkivilágomba,köszönöm neki innen is....

2010. augusztus 26., csütörtök
Azt hiszem sokkoltam :D
Hát igen.....talán nem ilyen szerkóban kellett volna menni Tk osztásra de nekem ez tetszett:) Kicsit megbámultam,akarom mondani nagyon,nagyon. Pedig szerintem nem voltam annyira feltűnő jelenség:S Nem volt kinn sem a fenekem sem a mellem szóval....Bár a Zsófi szavaival élve "maga az összkép" :D Volt olyan kedves osztálytársam aki meg sem ismert XD
| Nem vagyok ennyire furcsa színű,csak hülyék voltak a fényviszonyok XD |
Adj ötletet,lehet a tied nyer!
Hatalmas örömhírem van. Pár perce kaptam meg a yorkimról készült képeket! A kis szerelmem most egy hetes és komolyan szerelmes vagyok :)
Várom a kreatív emberkék javaslatát arról,hogy mi legyen a kutyusom neve. Ami legjobban tetszik azt a nevet fogja a kutyus viselni. Akinek ötlete van az írja meg kommentben. Nagyon számítok Tomi ötletére,mert nagyon komoly dolgokat tud kitalálni :D szóval hajrá mindenkinek és várom az ötleteket! További képeket teszek közzé arról ahogy növöget. Tudom még picike de már most lehet ötletelni!
És most tessék,lássák a csodát XD
![]() |
| Anyuka és a gyerkőcök |
![]() |
| Picikém |
![]() |
| Kis pofija |
Suliközeli élmények :"(
Valahogy nem akarok iskolába menni.....főleg,hogy már nem akartam a Keróba járni hanem Budapesten a Kodolányiba de olyan okos vagyok,hogy nem adtam be jelentkezést a média szakra....és nem is bántam meg,mert az államilag támogatottra tuti nem vettek volna fel...hiába kevés volt a pontom. De most ezt elvégzem kapok pár szakmát, lerakok egy nyelvvizsgát és máris több a pontom.
Holnap Tk osztás....valahogy nem vágyom rá. Főleg néhány okosabb osztály társam jajveszékelésére. Szinte hallom. "Úr Isten,hogy nézel ki? Most akkor nem vagy emo? Mennyibe került ez meg az?"....Nem épp értelmesek. Tény a nyár során megváltoztam némiképp. De mindenki változik így én is. Kíváncsi vagyok azért a reakciókra. Az élelmesebbek nem lepődnek meg annyira ha már ma ránéznek a blogomra :P

| Én lennék:) |
2010. augusztus 25., szerda
Csodás reggel:)
A mai napom egy számomra csodás meglepetéssel kezdődött Zsolti amire felkeltem megsétáltatta Jaredet:) A kis hülyét....Tök édes volt,hogy elvitte egyedül is. Nem szokta,de ez most jól esett:)
Nem tudom csak a mi kutyánk ennyire lökött e de kezdem azt hinni baj van az agyával méghozzá nem is kicsi. Eddig csak kan kutyákra bukott ám ma találkozott egy lógó csöcsű tacsival és szerelmes lett (legalábbis nagyon jajgatott a hölgy után). Sikerült az egyik sétája során egy adag kakit is benyelnie....kicsit behánytam. Ja meg ne feledkezzünk meg arról,hogy még mindig nem szobatiszta.....ő utca tiszta. Halál komolyan. Az utcán nem pisil,nem kakil csak a lakásban:S De akkor sem alomba.....El kellene vinnem kutya pszichológushoz :D

| Jobban lógott a tacsi csöcse XD Bocsi,de muszáj volt :D |
| A kis Casanova :P |
2010. augusztus 24., kedd
Alvás,Dante,Jared, ismét kutyi,minden egy nap:)
A mai nap is jó volt bár vannak momentumok amik kissé idegelnek és nagyon csúnyákat tudnák mondani azaz írni de nem fogok,kivételesen befogom a hatalmas számat.
Jelen pillanatban épp Scooter - Jumping all over the world-ot hallgatok:D Régen nagyon nagy kedvencem volt,most meg egy kis nosztalgia kedvéért előkaptam,imádom(L)
Hamarosan Zsoltival elköltözünk. Szeretnénk függetlenedni,én háztartást vezetni(bebizonyítani,hogy nem vagyok annyira elveszett,mint sokan hiszik). Na meg ne felejtsük el a költözésből azt sem,hogy jóapám mostanában nagyon szeret veszekedni főleg velem....meg Jared sem maradhat itt sokáig,mert nagyon nem tetszik egyes embereknek a kutya a lakásban. De így legalább lesz az Alíznak egy külön szobája ahol eltud Dantézni. Ja elfelejtettem,Dante az Alíz pasija,olyan aranyos.
Ma is sikerült rengeteget aludnom aminek az volt az eredménye,hogy csak most ültem le blogolni de legalább leültem:)
Jelen pillanatban épp Scooter - Jumping all over the world-ot hallgatok:D Régen nagyon nagy kedvencem volt,most meg egy kis nosztalgia kedvéért előkaptam,imádom(L)
Hamarosan Zsoltival elköltözünk. Szeretnénk függetlenedni,én háztartást vezetni(bebizonyítani,hogy nem vagyok annyira elveszett,mint sokan hiszik). Na meg ne felejtsük el a költözésből azt sem,hogy jóapám mostanában nagyon szeret veszekedni főleg velem....meg Jared sem maradhat itt sokáig,mert nagyon nem tetszik egyes embereknek a kutya a lakásban. De így legalább lesz az Alíznak egy külön szobája ahol eltud Dantézni. Ja elfelejtettem,Dante az Alíz pasija,olyan aranyos.
![]() |
| Dante,igazi lázadó emo |
Ma is dumcsiztam a Tomival. Mint mindig most is jófej és aranyos,tök nagy megtiszteltetés ért. Küldtem neki myvip meghívót és kommentelni fogja a képeimet. De mint már írtam egyszer, msn címet hasonlókat senkinek sem adok meg! Ismét olyan dolgokat tudtam meg és dumcsiztunk ki amiről álmodni sem bírtam volna XD Kérésének eleget téve most már muszáj lesz új képeket is publikálnom:D
Elvittük Pufival sétáltatni Jaredet. Olyan ügyes volt,hogy belecsúszott a kútba amiből inni akart....kis hülye gyerek,de legalább tudjuk,hogy tud úszni XD
| Itt is látszik nem 100-as :D |
2010. augusztus 23., hétfő
Ezt nem vártam volna Laci :(
Ha valakitől nem vártam volna,hogy bunkó legyen az te voltál. De mint már írtam az ember a saját hibáiból és kudarcaiból tanul...most levontam én is a magam tanulságát.
Feljött a Laci msn-re és szóvá tette, hogy tudni szeretné, hogy nem e kísérem el a pótvizsgájára. Mondtam neki,hogy nem tudom még, hogy milyen programom van péntekre majd kiderül és szólok neki. Erre jött azzal, hogy de neki most nincs nettje és most sem otthonról netezik és addig nem biztos lesz neten. Mondtam neki, hogy értem de ha akarok valamit akkor elérem telón.
Nem értem ez nekem magas. Mit akar tőlem? Hiszen nem azt kérdezte,hogy elkísérem e Zsoltival hanem,hogy csak én:S De hisz tudja, hogy van párom. Nem úgy megy, hogy megbeszélés nélkül fogom magam és egy másik pasit kísérgetek.
Egyszercsak eltűnt netről majd írtam neki egy sms-t(coke.hu-ról,mert a saját kártyámon egy garas nem volt.... bunkó meg nem akartam lenni.
Az sms-ben ez állt:
Szia!
Látom már nem vagy neten,péntekig mindenféleképpen jelentkezek,hogy mi legyen.
További szép napot neked,Adél
Erre az üzim után nem kaptam még egy sms-t sem. Hogy lehet ennyire bunkó? Eleve előfizetős a kártyája és akkor 25 Ft-ot sem áldoz rám? Anno folyamatban felhívott most meg még egy üzi sem? Ezt nem vártam...Eleve az lett volna a minimum, hogy ha eltűnik a netről ír egy üzit, hogy bocsi vagy valami. De még az üzimre sem méltatott válaszolni. Nagyot csalódtam benne....Ez mi? Ha már tuti nem baszhatja a pinám akkor egy sms-t sem érek :'( ?
Azt hiszem akkor nem tart igányt rám a pótvizsgájára de már én sem arra, hogy bármikor bárhova elkísérjem!

Egy remek nap
Azt hiszem minden napnak ilyennek kellene lennie,mint a mai:) Olyan jó Zsoltival ismét hülyülni. Nagy nehezen nekiálltam a myvipem és az iwiwem átszerkesztésének,persze Pufi segítségével:)
2010. augusztus 22., vasárnap
Drága Pufi:)
Nagyon sajnálom ha úgy érzed,hogy hibáztatlak,pedig ez nem áll szándékomban csak tudod,hogy lüke vagyok.....vannak hibáim nem is kevés és ezek a hibák magukkal vonják azt is,hogy te is hibázol,nem te tehetsz mindenről!
Én komolyan mondtam neked amit mondtam a cukrászdánál. Nagyon szeretlek csak hagyd magad.....ha engeded bizonyítom csak adj erre időt,szép lassan de teszek a kapcsolatunkért,nem veszekszem többet. Ezért is mondtam,hogy a mai naptól ne foglalkozzunk a múlttal,én nem fogom emlegetni de kérlek te se tedd azt.
Szeretném megköszönni Tominak,hogy a lükeségem ellenére beszélget velem és normális hangon teszi ezt és rávilágít a hibáimra és segít kijavítani azokat.
Pufika neked meg annyit üzennénk,hogy tényleg nagyon nagyon szeretlek és csak annyit kérek cserébe,hogy te is szeress engem és ne veszekedjünk,én sem kezdem és kérlek te sem(L)
Mostantól hangot adok az érzelmeimnek és elmondom mindennap mennyire szeretlek!

2010. augusztus 21., szombat
A mai nap minden kiderül:)
Mint láthatta mindenki pár napig nem volt elérhető a blogom ennek az volt az oka,hogy kicsit gondolkoznom kellet mit és hogyan írjak le hiszen elég nagy kimaradással "büszkélkedhetek"....aminek nem más az oka,mint,hogy az én kis szürke életemben zajlottak az események és nem igazán volt lelkierőm körmölni ide is....de most lehet mit olvasgatni,szóval hajrá:)
Adam Lambert-Whataya want from me
.....
ezt éreztem én is
2010. augusztus 13., péntek
Egy Angyal
Elmondhatom nagy álmom és vágyam teljesült a mai nappal bár nagy ára volt.
A mai napon kaptam egy Angyalkát:) Mint ahogy egy AFC szám is mondja....Igen olyan kivételes megtiszteltetésben van részem,hogy AFC Tomi is segít nekünk megbeszélni a dolgainkat Zsoltival.
Ez nekem nagyon,nagyon sokat jelent hiszen aki ismer az tudja,hogy Tomit egy zseninek tartom. Ha valaki azt mondta volna 1 éve,hogy felvesz Tomi engem majd msn-re tuti csúnyán kiröhögtem volna:)
Msn cím kunyerálók kíméljenek az életem árán sem árulom el.
Innen is szeretném megköszönni Tominak amit tesz. Ellát a jótanácsaival,valami problémám van megtudom beszélni vele. Hihetetlen rendes ember,bár mindenki ilyen lenne,olyan jókat kacagok azon amiket ír.

Kedvenc képecském:)
2010. augusztus 11., szerda
And whats up with Laci?
Megbeszéltünk végül mindent a Lacival....hogy Zsoltival kibékültem és így nincs helye az életemben,mint társ azaz,mint kapcsolat. De barátilag fontos és a barátságát nem szeretném elveszteni azért ami volt....azaz elvesztettem a fejemet egy olyan helyzetben amiben nem lett volna szabad.
Laci is megerősített,hogy a barátságot mindenképp szeretné megtartani és ez Zsoltinak sincs ellenére aminek nagyon örültem:)
Persze ezek után csak 3-asban talizunk nem kettesben hiszen a barátok nem igazán szoktak kettesben lenni. Örülök annak,hogy a fiúk érett felnőttek módjára beszélték meg a kialakult helyzetet. Nagyon nem szerettem volna,hogy bunyó vagy egyéb legyen a dologból.

2010. augusztus 5., csütörtök
Egy nevezetes nap
A mai nappal mondhatjuk el,hogy kapcsolatunk tényleg tartós. Hiszen az egy év 2 hónap nagy idő,főleg a mai világban amikor már vannak csak órákig tartó kapcsolatok is....de a mienk nem ilyen és ennek örülök:)
Köszi Pufika,hogy vagy nekem,nagyon szeretlek,köszönök mindent amit kapok tőled és most nem ajándékokra hanem szeretetre és érzelmekre gondolok!
Tudom,hogy az együtt töltött idő alatt volt nem egy nehéz pillanatunk.....nem tagadom jópár dolgot én generáltam problémává amit nagyon sajnálok és ne harizz rám kérlek.
De remélem mostantól minden rendbe jön és minden jobb lesz,mint valaha.

Lálunk love van:)
2010. július 29., csütörtök
Egy majdnem szakítás
Igazából nem értem pontosan,hogy a vitánk során Zsoltival mi hogyan zajlott és milyen szót milyen szó vagy tett követett,annyira gyors volt és annyi volt az esemény,hogy nehéz lenne egy blog bejegyzésbe foglalni de megpróbálom.
Mint már említettem az egész vita kiváltó oka az volt ami köztem és a Lacival történt.
Először Zsolti azt mondta,hogy látta ami a Lacival történt,majd azt,hogy egy ismerőse szólt neki,majd pedig azt,hogy csak megérezte,szóval fogalmam sincs melyik verzió az igazi. Nem tagadtam az esetet mondtam,hogy igaz.
Mondtam Zsoltinak,hogy ne a Lacit okolja,hanem maga a kapcsolatunk az ami nem működik és jobb lenne befejezni,nincs értelme annak,hogy egésznap veszekedjünk,azt szeretném,hogy jó legyen neki és ha velem nem lehet jó neki akkor legyen olyannal aki megtudja adni azt neki amit én nem.
Zsolti kiborult teljesen. Kérdezte,hogy akkor most vége,ennyi? Mondtam,hogy sajnálom,igen,nem szeretném így folytatni,de addig marad még nálunk amíg szeretne,nem fogom azt mondani menjen el,mert barátilag akkoris szeretném a kapcsolatot tartani vele.
Hiába próbáltam finoman közölni a tényeket....elviharzott....majd kaptam egy zaklatott hangvételű teló hívást....hogy kötelet vett és felakasztja magát ha nem lehetünk együtt...majd egy kérdés,hogy "ennek ellenére sem lehetünk együtt".....mondtam,hogy nagyon sajnálom de nem.....
Majd hazaviharzott és nagyon de nagyon sírt és láttam,hogy teljesen ki van fordulva magából....elmondta mennyire szeret és hogy tudja,hogy elhanyagolt de ekkora büntetést nem érdemelt,mint amit tőlem kapott....és,hogy szeretne még 1 esélyt a kapcsolatunknak, megtesz bármit és megváltozik csak még egy esélyt.
Itt kerültem nehéz döntési helyzetbe. Hiszen szétakartam menni tőle és szerettem volna folytatni ami a Lacival elkezdődött...de még egy esélyt érdemel egy több,mint egy éves kapcsolat.
Megadtam az esélyt és vártam a fejleményeket de az esély elején nem alakultak éppen boldogan a dolgok.

2010. július 28., szerda
Egy csók is elég ahhoz,hogy világok dőljenek össze mindenkiben
A multkori találkozó is nagyon mély nyomokat hagyott bennem Lacival, a mai pedig még inkább...
Én nem akartam semmi rosszat, nem akartam bajt keverni, nem akartam az érzéseitekkel játszani, nem akartam felbolygatni mindent, nem akartam becsapni,sem kihasználni bárkit:(
Ismét csak sétálgattunk és a törzshelyünkre a SZIT-re értünk. Arra lettem figyelmes,hogy minden egyre inkább kezd valami hülye amerikai tini szerelmes filmre hasonlítani de nem igazán vettem tudomást róla,úgy voltam vele túl kombinálom a helyzetet és képzelődöm, pedig most visszagondolva nem kombináltam hanem reálisan láttam a helyzetet.
Ott ültem a Laci mellett a padon. Erre a hátam mögött a pad támlájára feltette a kezét(tipikus szerelmi jelenet...) majd közelebb ült hozzám és nem tudom olyan furin nézett.....én meg mondtam neki viccesen,hogy nem félek ám tőle majd közelebb ültem(amíg ez nem következett be kb. fél méter távolság volt köztünk,az eset után sem egymás szájában ültünk hanem úgy,mint kb. jó haverok). Elkezdtünk nevetgélni és mindenféle idiótaságról beszélni. Főleg a zene körül forgott a téma. Mondta a Laci,hogy nem olyan profi ám gitározásból,mint hiszem és még a hangja sem jó....én meg csak annyit válaszoltam,hogy nem hiszem,hogy bármi baj lenne,bizalmat szavazok neki:) Erre már csak annyit mondott szeretlek és nem tudom olyan érzelmesen nézett....már csak annyi tartás volt bennem,hogy megkérdeztem:igen?,és megcsókoltam.
Merem mondani akkora hibát vétettem amit azonnal meg is éreztem. Mondtam,hogy ezt nem szabad és nem akartam és.....de már kurva késő volt mindenre. Belementem valamibe amiből mindenki csak sérülten jöhet ki,tudatosult bennem mit tettem és abban a percben megakartam halni.....kérdezte is a Laci mi ez a szótlanság...mondtam,hogy áh,semmi....percekig csak meredten néztem előre és ott belül valami annyira fájt mint még soha.
Zsoltit momentán a tettemmel megcsaltam....igaz mindig azt mondta egy csók semmi,,mert abban nincs semmi de tudtam ez mennyire fog fájni neki és ez számomra megcsalás és később kiderült számára is azzá vált,mert akik rajta keresztül értesültek róla "megcsalás címszó alatt"tudták meg. Én elhiszem,hogy fáj neki és nem is akartam de az utóbbi időben annyit vitáztunk,annyira nem is voltunk együtt csak éltünk egymás mellett,annyira ellaposodott minden,hogy bekövetkezett amit sosem terveztem. Undorító kurvának érzem magam,ez van....
Lacival meg.....áh,nem is tudok mit írni. Gyakorlatilag úgy érzem magam,hogy egy nálam fiatalabb pasi érzelmeit tudván kaptam az alkalmon,hogy félrecsőrözzek....ezzel pedig azt elérve,hogy gyakorlatilag 2 kapcsolatom lett egyszerre....nem ez a pontos megfogalmazás de a későbbiekben mindenki megérti,hogy minek ezt írtam.
Maga a délután során amit a Lacival bóklásztam rengeteg szeretetet kaptam, olyant,mint még soha senkitől. Gyerekesen rajong értem és ezt nem a szó negatív értelmében mondom..... nem éreztem ilyent még soha....félénk de nem nyuszi....érzem,hogy beleremeg ahogy megcsókol....nem pofátlan nem taperol....ritka egy jelenség de rendkívül kellemes.
Végülis a nap vége felé a Laci hazament(kurva szar érzés volt látni,hogy elbuszozik....) és nekem is haza kellett menni és,mint lenni szokott nem bírtam számolni a kurva lelkiismeretemel, nem is tagadtam semmit és egy mindennél hatalmasabb veszekedés alakult ki....

2010. július 22., csütörtök
Köszi Laci OO Zsolti téged semmi sem érdekel?:O
Ez a bejegyzés azt hiszem olyan lesz,mint a végtelen történet szóval elég hosszú:D
Msn-en nem egy pasival beszélgetek és idővel mindegyik nyaggat,hogy talizzak velük meg ide menjek,oda menjek.....De őszintén nem fogok egy vadidegennel egyedül sehol találkozni. Nem vagyok hülye,Isten tudja mit akar tőlem,meg különben is minek menjek el,eltudom dönteni,hogy kit tartok arra elég szimpinek,hogy talizok vele.
Zsolti valahogy nem örül az ilyen talik gondolatának:D Nem tudom minek,legalábbis anno nem örült neki,most meg szerintem az az álláspontja,hogy szarik rá de magasról,azt mondja csináljak amit akarok.....köszönöm neki innen is.....
A szúnyogot alias Lacit:D az Alíz msnjén láttam mivel a drága húgom fogja magát és elhúzz itthonról de kijelentkezni nem kell szerinte....szóval olyankor én szoktam dumálni az ismijeivel amíg távol van. Na így ismerkedtem meg Lacival és a későbbiekben felvettem a saját msn-emre is,mert nagyon szimpinek találtam. Ami eme elképzelésem mellett szólt az az,hogy kivételes pasi. Nem írogat a farkáról(már bocsánat....) és nem is kéreget meztelen képeket,szóval ritka kincs,mint a fehér holló és emelett tök aranyos,vidám,okos,na szóval remélem érti mindenki :)
Olyan jókat dumálunk mindig:) Ha valamihez hasonlítanom kellene az érzést magát akkor olyasmi,mint anno Zsoltival,azaz amíg figyelt is rám.... de Lacival nagyobb a szabadság. Mivel dolgozik és normális fiatalként találkozik a barátaival,programjai vannak nem lóg állandóan msn-en így nem dumálunk egésznap hanem estefelé. Ez nekem olyan jó. Én sem izgulok egésznap,hogy mikor kerül elő,hiszen tudom,hogy estefelé mindenképp lesz,én is könnyebben teszem így a dolgom:)
Nem tudom kinek a részéről merült fel anno a gondolat de szerintem már én is mondtam és ő is,hogy talizni kéne és a mai napot választottuk erre.
Most jön egy kis közbeékelés a történetbe.... direkt kértem Zsoltit,hogy legalább most az egyszer amikor elakarok menni valakivel találkozni legalább egyetlen egyszer érjen haza és vigyázzon addig a kutyára....már régesrégen kész voltam,indulnom kellett volna ő meg még sehol sem volt.Felhívom,hogy mikor jön erre a válasz,hogy "ja,indulnod kellene,mindjárt visszahívlak"........rettentő kedves volt tőle......15 percet még vártam otthon a hívására,de nem hívott,visszahívtam,hogy elmegyek erre azt mondta" sietek haza,addig azért csak ellesz a kutya". Oké,itt lettem kicsit idegbeteg. Ha állandóan elmászkálnék és nem ígérte volna meg,hogy hazaér időben akkor szartam volna rá....de nem így történt. Itt nem csak a kutyáról van szó! De eleve,hogy van szíve egy kölyköt egyedül hagyni.....és ha gyerek lenne,akkor is így gondolkodna? Majd addig elvan.....de nekem ő fontos és megígérte Zsolti.....csak kakált ismét a fejemre....

| Kis szerelmem:) Anyu imád! |
Kissé idegesen(ott hagytam Jaredet egyedül a lakásban tiszta ideg lettem ettől,annyira ragaszkodik hozzám,hogyha nem vagyok otthon nem eszik,képes akár éhenhalni:S) mentem el a Köztérre majd kis késés után megérkezett a Laci. Nekem az egészben az volt a fura,hogy nem voltam ideges,mintha 1000 éve ismerném vagy hasonló,szóval,mint egy régi ismerős.
Sétálgattunk a városban majd a SZIT-en kötöttünk ki egy padon. Olyan jót beszélgettünk,legalábbis szerintem:)A szökőkútnál volt egy csoport idióta XD Kiderült róluk,hogy franciák és a zöld vizű,nem működő szökőkút tövében leültek piknikelni. Elővették a szeletelt kenyeret,előre csomagolt felvágottat,sajtot,margarint,meg uborkát és kajoltak,jót röhögtünk rajta. Meg Kodály(azt hiszem....) szobrához valami idióta hangszer tokot raktak....nem tudtuk megfejteni milyen tok,mert nem hasonlított semmire XD sok turista meg belemászott XD Meg olyan hülyén bámult ránk mindenki.....nem tudom,mintha vártak volna valamit,de mit?:D
Egyszercsak felhívott Zsolti,hogy mikor megyek haza. Komolyan mondom egy pillanatig még meg is hatódtam,hogy jé,gondol rám és hiányzom neki,de kurvára nem így volt. " A kutya nagyon hiányol hiába sétáltatom,sít,nem marad nyugton". Na itt múlt el a pillanat......mondom köszi csak a kutya hiányol,mondtam,hogy 2-re otthon leszek....ennyi volt a nagy érdeklődése utánam....
Szegény Laci próbált meghívni valamire XD De nagy nehézsége árán sikerült csak neki:D Kólázás közben is jót beszélgettünk. Nem beszélem ki a részleteket de ő pár óra alatt több kedveset mondott rólam,mint Zsolti 1 év alatt.....
Elkísértem parasztra hiszen onnan ment haza a buszocskája és felszállásnál aranyos volt OO De nem írom le minek:D Azt tudja ő nagyon jól ha olvassa:P
Elég szar érzés volt látni,hogy elmegy.......de azért nem keseregtem sokáig,mert újabb talit beszéltünk meg:D
Figyi Laci OO Én tényleg köszönöm,hogy vagy nekem. Nem tudom elmondani mennyire fontos vagy nekem. Nagyon sokat jelentett nekem a mai nap és nem csak a nap hanem te is:P Örülnék ha mindennap veled nevethetnék:) De nekem ne érzékenyülj el:P Jön a suli és nem tudsz majd nélkülem lenni:D Folyamatban a nyakadra járok majd,na jó,nem is....talán csak egy kicsit:P
2010. július 21., szerda
Barátság kontra akikre sokan azt hiszik barátok....
Az ember az élete során elgondolkozik,hogy van e olyan,hogy igaz barátság. Ezt a kérdést akkor feszegetjük a legjobban amikor az addig közelünkben élő személy és önmagunk közé valamilyen okból távolság áll. Ez lehet akár egy költözés vagy egy iskola váltás is.
Személyszerint én jókat röhögök egyeseken maradjunk ennyiben:D Arra verik magukat,hogy hú,"nekem van vagy 10 barátom és igaz barátok". Na persze,igen,igazian rúgnak be veled és beszélnek ki a hátad mögött,ha valakinek ez a barátság akkor csak hajrá,gyűjtse maga köré a sok álszent majmot:D Bár az ilyen embereknél az a gázosabb amikor valami bajuk van és elkezdik a hithű barátaiknak mesélni azok meg szarnak rá.....szóval akkor ezek az emberek igazi barátok?
Nem mondhatom,hogy sok barátom lenne. Pár barát,a többi meg haver. De aki barát az a legnagyobb hülyeségeim közepette is barát maradt.
Ma átjött hozzánk a Bori,na ő egy igaz barát. Ha jól számolom akkor 15 éve ismerjük egymást,közös ovi,általános suli 6.-ig. Utána sem szakadt meg a barátság. Lehet,hogy személyesen ritkán találkozunk de msn-en azt merem állítani,hogy mindent meg tudunk beszélni. Amikor az egyikünknek valami problémája van azt megosztja a másikkal és remek tanácsokat,tippeket cserélünk egymással.
Köszönöm,hogy van egy olyan barátom,mint te Bori! Tudom,hogy nem egyszer még gyermekkorunkban nem megfelelően bántam veled....fájt,hogy mással is barátkozol....nem fogtam fel,hogy attól még a mi barátságunk sértetlen marad,ezekért bocsánat:( De köszönöm,hogy minden hibám ellenére is vagy nekem:)

Ja és amíg el nem felejtem bocsi,hogy Jared zaklatott XD És gratula,hogy felvettek:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

.jpg)